Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)
Emlékülés Békés, 1988. március 1. - Néhány — talán fontos — apróság Banner Jánosról (Makkay János)
sában 20 nem kevesebb, mint 19 (!) különböző helyen hivatkozik — nemegyszer hosszasan — Banner-munkákra. Hogy ez a személyes kapcsolatokkal indult, és Childe oldaláról is nyilvánvalóan elsősorban tudományos érdekekből magas szinten tartott rendszeres és jó viszony milyen mértékben járult hozzá — különösen a magyar—angol politikai kapcsolatok mélypontjának számító harmincas, és még inkább a háborús és azt követő években — az ország európai elfogadtatásához, azt nehéz lenne megítélni. Tudjuk viszont érzékelni azt, hogy milyen sokat vesztettünk akkor, amikor nem sikerült V. G. Childe és Banner dédelgetett terve: az 1949-es budapesti Nemzetközi Ősrégészeti és Koratörténeti Kongresszus megrendezése. Az olvasó talán elnézi nekünk, hogy ennél a mind Banner, mind az ország számára oly fájdalmas vereséggel végződött kérdésnél egy kissé hosszasabban elidőzünk. Az első világháborúig a nemzetközi szervezet, illetve a kongresszusok címe Nemzetközi Embertani és Ősrégészeti Tanácskozás volt. Legelső kongresszusára 1866-ban Neuchátel-ben került sor, majd sorrendben Párizs (1868), Norwich — London (1868), Koppenhága (1869), Bologna (1871), Brüsszel (1872), Stockholm (1874), Budapest (1876), Lisszabon (1880), Párizs (1889), Moszkva (1892), Párizs (1900), Monaco (1906), Genf (1912) volt a színhely. Ekkor hosszú, háborús szünet következett, és úgy látszik, a tudomány lassabban tudja feledni vagy feledtetni a viszályt, mint a sport, mert nem 1920-ra, csak 193l-re tudta rendezni sorait, amikor megalakult az Őskori és Koratörténeti Tudományok Nemzetközi Kongresszusa, illetve 1956-tól Társasága. Tanácskozásai 1931-ben Bernben az alakulással indultak, majd jöttek a tényleges tudományos ülések: London (1932), Oslo (1936), Zürich (1950), Madrid (1954), Hamburg (1958), Róma (1962), Prága (1966), Belgrád (1971), Nizza (1976), Mexikó (1981) és végül Southampton — Mainz (1986 és 1987). Ismét volt egy 14 éves háborús szünet, ami talán szót sem érdemelne, ha 1936-ban nem úgy döntöttek volna — két magyar kutató jelenlétében Oslóban —, hogy a III. kongresszusra 1940-ben Budapesten kerül sor. Banner Jánost mindjárt be is választották a társulatba, majd ő lett az elnöke ennek a III. kongresszusnak. Olvassuk azonban magának Bannernek a sorait, aki az elvetélt tanácskozás dolgairól csak 1956 után, a hamburgi kongresszus ürügyén tudott beszámolni, mint rögtön kiderül, nagyon őszintén: „A londoni és oslói kongresszus után — ahol 1936-ban magyar szakemberek két utolsó előadása elhangzott [1958-ban ugyanis a felajánlott 10 előadásból csak három kapott időben útlevelet a felolvasásra, illetve a kiküldésre] — 1940-ben Budapesten kellett volna üléseznie. A III. kongresszust részleteiben is előkészítő varsói állandó bizottsági ülést a már nagyon feszült európai külpolitikai helyzet, magát a kongresszust pedig a már eszeveszettül tomboló második világháború akadályozta meg. 1949-ben, az oslói egyhangú határozattal szerzett jogon, meg lehetett volna tartani a budapesti kongresszust, amelynek előkészítő állandó bizottsági ülését 1948 júniusában Koppenhágában meg is tartottuk, és azon a magyar régészetet ketten is képviselve, a régi barátok segítségével a meglazult szálakat sikerült is újra megerősíteni. Közbejött akadályok miatt azonban
