Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Békés, 1988. március 1. - Néhány — talán fontos — apróság Banner Jánosról (Makkay János)

ásatásról indultam útnak: takarékoskodj, János, hangzott a tanács, és akár vonatra se szállj, hanem menj gyalog a Berettyó és az Ér völgyéig! Az ilyen terepjárások teszik teljessé a katasztert. Csak egyetlen példát arra, hogy milyen mértékben! 1973-ban az akkori szarvasi járásban legfeljebb ha két tucat ősrégi település és temető helyét ismertük pontosan, 1979-ben pedig több mint 1200-ét. Banner először még Hóman Bálintnál szorgalmazta egy országos szerv, egy Magyar Régészeti Kataszteri Intézet létrehozását,

15 amiből persze azóta sem lett semmi (részben talán pótolja a Nemzeti Múzeum és a Régészeti Intézet adatgyűjteménye). Pedig egy ilyen központi intézmény és főleg akarat nélkül az 1960-ban elkezdett országos topográfia a mai ütem mellett jó, ha egy évszázad alatt befejeződik (és ez más, környező országokhoz képest még így is óriási eredmény!). Viszont addigra a végleges kataszterbe kerülő lelőhelyeknek legalább a fele, vagy még több is, visszavonhatatlanul megsemmisül.

16 Banner e kérdésben is gyakorlati embernek bizonyult. Mikor látta, hogy országos intézmény egyelőre nem lesz, felállította a szegedi egyetem ilyen gyűjteményét.

17 Ez a háború és később Banner távozása miatt már nem bontakozhatott ki, de Csongrád, Bács és Békés megyére vonatkozó forrásait még mi is használtuk, amikor Endrődről és Szarvasról (például Móra Ferenc lyukashalmi ásatásáról) származó ősi leletek fényképeit kerestük. Tudjuk, hogy egy ilyesféle összegező munka szükségét már múlt századi nagy elődeink szorgalmazták, Rómer Flóris például egy országos leletabroszt szeretett volna 1866ban mihamarabb készen látni. A gondolat szülőatyja azonban hazánkban Banner volt, és ez életművének harmadik alapvetése. A húszas-harmincas évek nemzetközi régészetében még kevesebb szerepe volt az elméleteknek, mint ma, a kutatók inkább magukat a forrásokat, azaz a leleteket igényelték. Gondolhatjuk, hogy az ásató Banner újkőkori, rézkori és bronzkori tárgyai is valóságos kincsesbányát jelentettek annak a Gordon Childe-nak, aki először az edinburghi, majd a londoni egyetem professzora volt, és sok könyvében rendszeresen foglalkozott hazánkkal is. Sőt, azt mondhatjuk, hogy 1925 és 1955 között hazánk ősrégészetének eredményei jószerint csak az ő műveinek közvetítésével kerültek bele a nemzetközi tudományos élet vérkeringésébe. Egyelőre nem ismerjük a részleteket (például Childe és Banner megismerkedésének körülményeit), de tény, hogy nagyon szoros tudományos kapcsolatba kerültek, amely Childe haláláig (egészen pontosan szülőföldjén, Ausztráliában 1957. október 19-én elkövetett öngyilkosságáig) zavartalan volt. Childe minden művét elküldte Bannernek, segítette egyetlen, angol nyelvterületen megjelenő cikkének útját, éppen békés-városerdei ásatásairól,

18 és — ami talán még fontosabb — cikkeiben és összefoglaló könyveiben sokszor és bőségesen használta Banner adatait, hivatkozott véleményére. Egyik kevéssé ismert, de rendkívül fontos elméleti tanulmányában

19 például így ír róla: új európai rendszerezésem „különösen Banner Szeged környéki munkásságának köszönhetően ma már sokkal jobban kiterjeszthető a Magyar Alföldre, mint arra én korábban képes voltam." Az sem lehet véletlen, hogy egyik fő művének, Az európai társadalom őstörténetének 1957-ben megjelent hatodik kiadá-