Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Békés, 1988. március 1. - Banner János és Békés népi építészete (Dám László)

tében fekszik. Ezen a vidéken gyakori, hogy az egyik településen a szelemenes szerkezet, a mellété lévőn pedig a szarufás uralkodik. Míg pl. Békéscsaba építészetében az ollólábas-szelemenes forma még a századfordulón is domináns volt, addig Békésen ebben az időben már a szarufás tekinthető általánosnak. „Két hatalmas ágasfa van a ház végén a földbe erősítve, tetején egy hosszú gerendával összekötve,, — írja Banner János a „hajdani" építkezésről.

6 Leírásaiból az is kiderül, hogy ez az ágasos-szelemenes típus a favázas falszerkezethez kapcsolódott, amely még a vízszabályozások előtti korszak jellegzetes építészeti megoldása volt. A födémszerkezet ismertetésénél szól az ereszágasokkal vagy darulábakkal alátámasztott tornácokról, az ereszaljáról, de megemlékezik az oromtornácról is, rámutatva arra, hogy ezt az építészeti elemet a szomszédos szlovák lakosságú településekről, főképpen Békéscsabáról átköltözött katolikusok hozták magukkal. „Ez az építkezés megtetszett a békésieknek is, ők is kezdtek ilyenféleképp építkezni, de azért megtartották azt a régi sajátosságukat, hogy továbbra is a külön álló kiskapun járnak be, illetőleg az eresz alá nem tettek kiskaput."

7 A békéscsabai podsztyena alaprajzilag is elkülönül a háztól, és annak tornácától, nem is tekinthető szabályos oromtornácnak, inkább a ház elejét és bejáratát védő önálló előtérnek, amelynek azonban nagyon fontos társadalmi funkciója is volt. A podsztyena tehát szerkezetileg és funkcionálisan is különbözik a magyarok körében más vidékeken is alkalmazott oromtornáctól, s jellegzetesen Békés megyei szlovák kultúrelemnek tekinthető.

8 Az oromtornác Békésen csak szórványos elterjedésű, amit egyébként az itteniek pletykavégű háznak neveztek, mert ahogyan Banner János idézi: „ . . . mindig ott ülnek oszt csatorálnak."

9

Az Alföld uralkodó tetőformája a nyeregtető, s ez alól nem kivételek Békés megye tájai sem. A kontyolt vagy csonkakontyos tető itt újabb jelenség, amelynek jelentősebb elterjedése a múlt század közepére tehető. Ezt erősítik meg Banner János kutatásai is. Bár az egyes változatok elterjedésének gyakoriságára nem tér ki, abból azonban, hogy a nyeregtetőt, amit ő itt még tűzfalas tetőnek nevez, az első helyen tárgyalja, annak domináns voltára utal. Szép leírást kapunk a házak aszimmetrikus elhelyezkedésű, kisméretű, szimpla, gyakran fatáblákkal is ellátott ablakairól. Az aszimmetrikus elhelyezés okát abban látja, „ . . . hogy a mestergerendát tartó ágasfa a régi házaknál középen van, s emiatt nem lehet az ablakot középre tenni."

10 Ma már azonban tudjuk, hogy ez a jelenség nemcsak szerkezeti okokra vezethető vissza, hanem összefüggésben áll a ház, a szoba funkcionális tagolódásával és berendezésének rendjével. A Kárpát-medence magyar nyelvterületét mindenütt a sarkos elrendezés jellemzi. Erről Békés esetében nagyon szemléletes leírást ad Banner János is. „Az utcai ablak felőli sarokban van az asztal, amelyet két oldalról sarokpad, a rengő vesz körül; szék az asztal mellett nem igen van. Az asztal csak a legritkább esetben van a szoba közepén. A sarokpad fölött meglehetős magasan van a falra erősített tányéros, rajta díszedények. Rendesen fogasokkal van ellátva és czifra köcsögök lógnak rajta. A pad az ablakig ér. Az ablakon túl