Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Békés, 1988. március 1. - Banner János és Békés népi építészete (Dám László)

lóg a falon a téka, az apróbb holmik eltartására. A belső fal mellett van a felvetett ágy, szépen megrakva díszes ágyneművel; mellette rendesen még egy ágy van. Azután jön az elmaradhatatlan búbos vagy boglyakemence, amelynek szája a pitvar hátulsó részébe nyílik. . . A kemence után jön az ajtó, majd azon túl a ládák vagy újra ágy. A falon rendesen vásári képek és a család képe függ. Alig van olyan ház, a melyben a király és a királyné, vagy a trónörökös és felesége képe meg ne volna."

11 Ebben az ún. diagonális rendszerben a kemence és a bejárat térsége a szoba munkatere, míg a kultikus tér az aszal, a sarokpad és környéke, amely — mint a leírás is bizonyítja — az utcára néző rövid homlokzat és az udvari főhomlokzat és az udvari főhomlokzat fala által határolt rész. Az ablakokat úgy helyezték el — a technikai lehetőségek határain belül — hogy ez a térség kellő világítást kapjon. A századforduló kutatói még nem tudhatták, hogy amikor az alföldi ház tüzelőberendezésének és füsttelenítésének elemeit leírják, egy olyan kulturális jelenséget rögzítenek, amely akár magyar etnikus specifikumnak is tekinthető. Napjainkra azonban már arra is fény derült, hogy ennek a nyílt és zárt tűzhelyekből álló szisztémának jól elkülöníthető táji változatai alakultak ki. Ami pl. a konyhai tüzelőpadkák rendszerét illeti, korántsem törvényszerű — főképpen a peremterületeken — a középpadka megléte. Az Alföld középső tájain két egymástól formai és funkcionális tekintetben is eltérő középpadka-változat alakult ki. A Körösöktől északra egészen a Nyírségig nagyméretű padkákat építettek, amelyek elsősorban tűzhelyként funkcionáltak. A Duna—Tisza közén, mindenekelőtt a Kiskunságban, valamint a Maros völgyében és a Bánátban a kisméretű padkákat asztalnak használták, s a nyílt tűzön való főzés az oldalpadkára koncentrálódott. A Körös—Maros köze olyan átmeneti terület, ahol mindkét padkaforma előfordul. Feltehetően így volt ez Békésen is. Banner János csak annyit ír róla, hogy a konyhában „ . . . a belső rész közepén van egy padka, amelyen a szabad tűz ég".

12 Formájáról és egyéb funkcióiról azonban nem ír. Sajnos, nem tudunk meg többet Sisa Béla munkájából sem, bár az általa bemutatott Ótemető u. 8. sz. alatti ház középpadkás tűzhelye,

13 s a Magyar Néprajzi Atlasz adatai arra utalnak, hogy itt a kisméretű padka használata volt általános. A fenti probléma tisztázása, de akár a békési lakóház egész funkcionális életének feltárása a további kutatások feladata lehetne. Hogy mennyivel gazdagabb lehetett az az anyag, amit Banner János doktori értekezésében bemutatott, mint amit a Békési magyarság népi építészetében közzétett, arra több, a népi építészet kutatása szemponjából is figyelmet érdemlő kisebb közleménye utal. A „Békési cigány lakások" c. kis adatközlésében az alföldi földházak két alapformáját ismerteti, a veremházat és a gödörházat. „Míg az egyiknek a fedele egészen a földig leér, sőt még a föld alá is lenyúlik, a másiknak 50-150 cm-ig terjedő magasságú falai vannak, s fedélzete ereszt alkotva jön valamivel lejjebb az oldalfalnál; s mi körülbelül azt jelenti, hogy ennek padlása is van, míg amannak alsó, házszerű része teljesen hiányzik."

14 Mindkét típus egykor általánosan elterjedt volt az alföldi házkultúrában. Történeti múltjuk egészen a honfoglalásig nyúlik vissza, s a különböző