Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Békés, 1988. március 1. - Banner János és a Békés megyei múzeumügy (Dankó Imre)

menyeit propagálva, közkinccsé téve lehessen „népművelési munkát" végezni. Éppen ezért a múzeumi népművelés fogalmi körét meglehetősen szűkre húzta meg, csak a múzeumi tudományos munkához kapcsolódó, azon alapuló népművelési tevékenységet ismerte el. Ennek a felfogásnak megfelelően térképezte fel és kísérte állandó figyelemmel a békési múzeumok munkáját is, nemegyszer kifejezésre juttatva rosszallását is. A sajátos múzeumi, tehát más intézmény által nem végezhető népművelési munkának volt a híve. Nem szerette a „profilzavarokat". Eloszlatásuk érdekében sokat fáradozott a múzeumi népművelés sajátos profilja meghatározásával, módszerei kidolgozásával, szempontjai, célkitűzései szabatos megfogalmazásával. Mint a Múzeumok Országos Tanácsának tagja minden országos múzeumigazgatói értekezleten megjelent és mindig bekapcsolódott a vitákba. Véleményét minden esetben világosan, félre nem érthető módon ki is fejtette. Hozzászólásaiban, megjegyzéseiben, véleményeiben arról tett tanúbizonyságot, hogy a magyar múzeumügyet nálánál senki jobban nem ismeri, sajátos problémáit nálánál senki jobban, világosabban nem látja. Büszkén jegyezhetjük meg, hogy ilyen vitái, hozzászólásai, megjegyzései során gyakran hivatkozott békési múzeumi példákra. Banner János kapcsolatát a békési múzeumokkal a következő tárgykörökbe sorolhatjuk: 1. Általában elégedetlen volt a múzeumok, a muzeológusok anyagi és erkölcsi megbecsülésével. Ahol csak tehette, mindenütt, minden eszközt megragadott arra, hogy a békési múzeumok jobb anyagi feltételek mellett tevékenykedhessenek. Mindenképpen fokozni kívánta a muzeológusok megbecsülését, elismerését. Szenvedélyesen harcolt az ellen, hogy a muzeológusokat — ha egyébként esetenként rá is szolgáltak volna — bogaras, haszontalanul tudományoskodó, állandóan izgő-mozgó embereknek tekintsék. Küzdött, hogy az önismeretet segítő, a történeti tudatot erősítő, formáló munkájuk miatt erkölcsileg; legalább erkölcsileg, — ismerjék el őket. Gyakran hangoztatta, hogy Gyula vagy Békéscsaba tanácsa, vezetői önmagukat becsülik meg azzal, ha múzeumaikat, muzeológusaikat megbecsülik, megfelelő anyagi és erkölcsi „ellátásban" részesítik. 2. A múzeumok alapvető feladatának a tágan értelmezett történeti, sőt a vidéki, így a békési múzeumok esetében is, a helytörténeti anyag gyűjtését, tudományos meghatározását, nyilvántartásba vételét, állagmegóvását, rendszerezését és mindennek a követelménynek megfelelő, biztonságos raktározását, azaz őrzését tekintette. Mindennek a munkának az elvégzéséhez megfelelő, folyamatosan gyarapodó szakismereteket kívánt és mindenekelőtt fáradhatatlan szorgalmat, kitartó munkát, sőt kimondottan az úgynevezett „apró munkát", illetve az apró munka pontos, következetes elvégzését. Minthogy a múzeum legfontosabb részének a raktárt tekintette, a legtöbb kifogást, észrevételt a múzeumi anyag rendezetlensége, leltározatlan volta és nem megfelelő raktározása miatt tette. 3. A múzeumi munka minél korszerűbbé, rendszeresebbé tétele érdekében felvetette a múzeumok profilírozásának kérdését is. A múzeumokprofilíro-