Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Banner János két tanulmánya - Tárcsái halászok közt (Sajtó alá rendezte: Szilágyi Miklós)

bucó-e vagy orsóhal? A többiről nem igen történik említés, mert azok másképpen viselkednek a fogság elején. — Milyen az az orsóhal? — vetem oda a kérdést Péter bácsinak. — Jó húsa van; nem szálkás; olyan akar a kolompér. Alig mondja ki a feleletet, már is általános szörnyülködés üli meg a vizet: — Innye a fen' ette vón' meg, kilépett a nagyfejű. — Hát e' mán nem lesz a mienk — mondják egyszerre igaz meggyőződéssel szinte valamennyien. A beszélgetést pedig az tette szükségessé, hogy egy szép kövér potyka hatalmas íveléssel repült keresztül a palást felett. Közben az egyik csolnak fűzfabokrok alá ér, melyek között sásféle növény terpeszkedik. Péter bácsi odaszól a katonasapkás evezősnek: — Verd meg hé az evezővel azt a surjángot, aközt szokott tartózkodni a nagyja. Mihály szó nélkül engedelmeskedik. Alig mozgatja meg egy kicsit a sást, látszik, hogy valami nagyobb hal úszik ki közüle, s a víz közepén egyenesen a háló felé tart. Mind a két kormányos megérezte a hálóba ütődést. Aztán megszűnik a víz burványlása, s a nagy méltóságos nyugalomból a jártas halászok megállapítják, hogy harcsa került a tanya közepébe. — E' mán finom paprikásnak való! Ezt már úgy egye az ember akár haluskát enne — állapítja meg István bácsi, a másik hajó kormányosa. — Ne dicsérje már kend, nincs még a bárkába! — Majd ott lesz, ha beletesszük. Ez alatt jó pár száz métert haladnak lefelé, Péter bácsit is izgatja már egy kicsit a fogás, de azért igyekszik a parancsoló nyugalmát megtartani. Kiadja a jelszót: — Hadd jőjjík! Most már gyors evezőcsapásokkal evez össze a két csolnak, míg körülbelül a víz közepén az orruk összeér. Gyorsan összekötözik a már ismertetett módon a hajókat, s kezdetét veszi a kihúzás. Az evezők és a daladzók a csolnak fenekére kerülnek. Az orránál összekötött két csolnak egy darabig egyenes szöget alkot. Ez a szög csak apránként lesz kisebb, aszerint, ahogy a húzás előre halad. Először a húzókötelek kerülnek a csolnakba, majd mikor a húzás odaért, a két csatpálcát emelik be, mégpedig egyszerre. A csolnak orra felé ülő legény az alsó inat szedi, a kormányos a felsőt, a középső ember pedig a közepét. A két ín közé eső hálórész egész öblöt alkot, ebben van a berekedt hal. Ez a munka rendkívül kényes, mert ettől függ a fogás eredménye. Az időközben kilépett hal vagy a szemközt kibújt „olyan kis cseszkó hal" nem dühösíti a halászokat, de a hálóban bent levő elszalasztása már szégyen. Ez aztán meg is látszik a munkán, mert bizony ilyenkor vége van a halász-flegmának. Ha rosszul dolgoznak vagy idegesen kapkodnak mindjárt megszólal a gazda, nem is egészen kényeztető hangon: — Az alja előbb jőjjík, mint a teteje.