Dankó Imre (szerk.): A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Jubíleumi Évkönyve Erkel Ferenc születésének 150. évfordulójára (Gyula, 1960)

Néprajz - Dömötör Sándor: Körösladányi igaz történetek

Ömaga azonban megint utánuk ment a rövidítő úton. De sehogyan sem tudott elébük kerülni, annyira szaladtak a komák. Csak az egyik sarokról lobogtatta meg utánuk a lepedőt. Erre azok mint az őrültek kezdtek szaladni, nagyapám meg utánuk a lepedővel. Ekkor nagyapám eldugta a lepedőt és utánuk ballagott. Amikor elérte őket, már otthon voltak, de kinn álltak a ház előtt és úgy füleltek. — Gondoltam, elkísérlek benneteket de én nem láttam az úton semmit! — mondta öreg nagyapám, azok meg hüledezve mesélték, hogyan zargatta őket a kísértet. Hát bizony, ilyen dolgokból lettek a mesék a kísértetekről, nem volt azokban semmi igazság! — vélekednek a csillogó szemű társaság tagjai.

Nemcsak ilyen történeteket mondottak el, amelyekben tréfásan keveredik igazság és hamisság, hanem való igaz eseményeket is, amelyek a falusi nép hallatlan élniakarásáról tanúskodnak. Egyszer Pap Imre a forró vízbe esett és teljesen lejött a hús a lábáról. Olyan borzasztó állapotban volt, hogy az orvos azt mondta: -— Nekem itt nincs dolgom, ne költsék orvosságra a pénzt mert úgysem éri meg az Imre a reggelt! Azt mondta az anyja, amikor az orvos elment: — Fiam-, bízzuk magunkat Istenre, én megpróbálkozom a gyógyításoddal! (A Papné egy lovon megtanulta az égett seb gyógyítását és tudta, hogy új húst kell nevelnie a fiának.)

Ősz volt, jó fagyos zsír volt otthon a bödönben. — Eredj lányom, hozd be a bödönt!... Egy vászonlepedőre jó vastagon felkent belőle és rátekerte a zsíros lepedőt a fia lábaszárára, utána egy másik ruhát. Három nap, három éjjel nem aludt a beteg, most elaludt. — Meg ne mondjátok a doktornak, hogy mit csináltam, mert lecsukat! — riadozott Papné. Két nap múlva jött csak Sarbó, a doktor. Kedden volt, kilenc óra tájban. — Megvan még a beteg? — érdeklődött, de meg sem nézte a beteget. — Ügy látom, kigyógyul — mondta és a receptre valami orvosságot írt fel, aztán elment. —< Júj nekem, elzárnak éngem! — ijedezett Papné. —- Dehogy zárják, ne ríj jón itt, csak rakja a sebre azt a sebgyógyítót! — mondta neki a fia.

A Pap Imre anyja éjjel-nappal minden két órában rakta az égett sebekre a zsírt. Egy hétre rá lejött a csontról a főtt hús. Olyan büdös volt, mint a fene. Látni lehetett, ahogyan jár a vér az inak között. Papp Imre szépen meggyógyult, de 34 kiló zsírt kentek rá. A sebekről leszedett zsírból 17 kiló szappant főztek.

Nemcsak az asszonyok, hanem a pásztorok között is voltak olyanok, akik értettek bizonyos betegségek gyógyításához: tudós emberek és tudós asszonyok mindig voltak. (A tudós szót „gyógyításhoz értő” jelentéssel használják.) Szeghalmon az öreg Ambrus Sándor még tudós ember volt. Megtörtént, hogy a tehén ellett és az állatorvos le akarta vágatni. Az öreg Ambrus darabokban szedte el a borjút, de a tehén megmaradt. Csak timsós vízzel mosta meg a juhot, lovat, tehenet és ezzel gyógyított, de senkinek nem árulta el az igazi titkot. Sertésnél ügyesen kivágta a torokgyíkot: felvágta a nyakat két oldalon és kivett onnan egy kis darabot. A pásztorok a veszett kutyát is meggyógyították régen, de nem adták át a tudományt, ma már nem tudja ezt senki megtenni. Nagy Ferenc pásztor elküldte a kutyát: ahová ő akarta, odament. Mondták, hogy a veszett kutyát is odaküldte, ahol sok kutya volt. Ezeket mindet megmarta és akkor Nagy Ferencnek sok gyógyítanivalója volt. Orbáncot, pestist nem tudott kezelni, csak töréseket.

Mikor még magyar bikák voltak, az öreg Tóth Bálint volt a csordás. Egyszer nekiment a bika. Ráütött nagyot a botjával, de eltörött a bot. Akkor megkapta a bika szarvának két végét és kicsavarta a bika nyakát. A feldühödt állat felnyársalta volna, ha ezt nem tudja megtenni. (Födi András kondás, kitől ezeket hallottam, Toldi hasonló hőstettéről tőlem hallott először.)

Egyszer a dobai gazdaságban a pásztor kihajtotta a kocafalkát. A kutya egy nyulat kergetett és közéjük került. A pásztor közéjük ugrott, hogy megfogja, de megbotlott és elesett. A kocák rárontottak és úgy szétrágták, hogy csak a csizmája maradt meg. Pedig akkor még tudtak ám bánni a bottal a pásztorok! A madarat is levágták bottal röptében.

107