Dankó Imre (szerk.): A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Jubíleumi Évkönyve Erkel Ferenc születésének 150. évfordulójára (Gyula, 1960)
Néprajz - Dankó Imre: Cserépedények Kötegyánban
i Cserépedények Kötegyánban Dankó Imre Gyula 1959 nyarán tíznapos gyűjtőúton voltam Kötegyánban.1 A gyűjtés során 245 db különböző cserépedény került a múzeum gyűjteményébe. Azt lehet mondani, hogy a község teljes cserépedényanyaga múzeumba került, mert minden feltalálható fajtából, formából legalább egy szerepel a gyűjteményben. Erre a körülményre való tekintettel lehetségesnek látszik összefoglaló képet adni a kötegyáni cserépedényekről. Kötegyánban annak ellenére, hogy sok a Fazekas nevű család, emberemlékezet óta nem dolgozik fazekas, jóllehet a fazekassághoz igen alkalmas agyag található több helyen is. A középkorban bizonyára itt is dolgoztak fazekasok, nemcsak a nevek bizonyítják ezt, hanem a Sárgödörben végzett ásatások, illetőleg az egész község területén végezhető felszíni gyűjtés anyagából is arra lehet következtetni, hogy a község területén az ősidőktől kezdve virágzó agyagművesség volt.2 A legrégibb begyűjtött cserépedény a múlt század elejéről származhat. Az azóta eltelt idő kissé megtoldva, kiteszi a mai emlékezetet. Minthogy a kötegyániak emlékezete szerint nem működött Kötegyánban fazekas, nyilvánvaló, hogy a faluban feltalálható cserépedények más helyekről származnak. A gyűjtés során azt állapítottam meg, hogy a Kötegyánban fellelhető cserépedények a lakosság véleménye szerint négy helyről származnak: Békésről, Nagyszalontáról, Erdélyből és legújabban a szövetkezeti bolton keresztül ismeretlen helyről. Természetesen az edények több más helyről is eljutottak Kötegyánba, de más helyek nevei nem élnek a köztudatban. A legújabb beszerzési forrást, a földművesszövetkezeti árusítást figyelmen kívül hagyva, megállapítható, hogy a kötegyániak a cserépedényeket a környék jelesebb vásárain (Békés, Gyula, Nagyszalonta, Sarkad) vették, illetőleg piacain vásárolták. Emlékezet van a községben arról is, hogy az első világháború előtt vásárra menet vagy onnan jövet, szekerekről árusították a fazekasok munkáikat. Az edényeket mindig pénzért vették, terményért való vételre senki sem emlékszik. A legtöbb cserépedényt ősszel vették. Nemcsak azért, mert ekkor volt inkább pénz az „új” után, hanem azért is, mert ekkor kellett leginkább a cserépedény. A nagy mennyiségben főzött szilvalekvár csak cserépfazékban áll el igazán jól a kötegyáni ember szerint, a kifőzött pálinkát is cserépbutykosban hordták széjjel s ha kisebb mennyiség volt belőle, abban is tartották. Ősszel pótolták a nyáron, ételhordáskor eltört szilkéket is, az új lisztnek is az új bődön volt a legjobb. A cserépedény a kötegyáni népélet szerves tartozéka volt. Erre utal a cserépedényekkel kapcsolatos gazdag kötegyáni szókészlet is: Cserép, virág-, -tányér, -persely, -tél, -köcsög, -bögre, -ibrik, -fazék, -lábas, -szűrő, -sütő (tarkedli sütő), -csentres, -kuglófsütő, -csanak, -kancsó, -kanta, -bütykös, -butéla, -korsó, -itató, -bődön, -bili, -fedő, -dohányos, -dohánytartó, -kulacs, -toló (kerekes, nyeles eszköz az edény kemencébe vagy tűzhelyre helyezésére), -edény, -puttony egyszer hallott, téves szóhasználat, lásd a 18. jegyze-1 A gyűjtés 1959. július 7—17 között a gyulai Eriiéi Ferenc Gimnázium Néprajzi Szakkörének tíz tagjával történt. A szakkör tagjai előzetes felkészítés után sorraj árták Kötegyán minden házát és a népélet minden területéről előre megadott szempontok, tanácsok alapján tárgy- és témagyűjtést végeztek. 2 Dankó Imre—Korek József: Kötegyán. A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 11. Gyula, 1960 . 8—10. 89 I
