Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)

Grynaeus Tamás: Népi orvoslás Orosházán

- 355 * Figyeljük meg, hogy mennyi pszihológiai érzékkel, pszlhoterápiás ügyességgel végzik munkájukat: Igenlő választ várő kérdésével /valójában szénoki kérdés, mert hiszen azért jön hozzá a beteg, hogy meggyógyuljon/j "van-e türelme hozzá?" megerősíti a betegben félelme hatására lecsökkent gyógyulni akarását. a fájdalmas művelet idején kérdésekkel, "hazugságokkal” eltereli figyelmét helyretevés után hagyja, hogy a beteg maga győződjék meg végtagja használhatóságáról parancsaival /"hozza ide a söprűt", "kösse meg a kötőjét", stb./ a beteg önbizalmát, gyógyulásba vetett hitét növeli. Ezeknek köszönhető, hogy az egyik asszony /259/, aki beképzelte magának, hogy súlyos beteg, elhitte, hogy meggyógyult. Az idők folyamán a kór-okok is változnak, szaporodnak. Mig régeb­ben akadhatott olyan beteg is, kinek azért "ment ki a keze", mert kicsavar­ták, mikor lúd képében okozta a galibát /108/, manapság már inkább fiatalok keresik fel, akiknek a futballpályán, munka közben, a Dózsa tsz-ben /250/, vagy egyebütt ficaraodott ki valamije./Egyik adatszolgáltatóm, V.A. a közel­múltban bokaficammal kereste fel F. M-t./ ügyesebb asszony magának is hely­reteszi kificamodott bokáját /26l/. F.M. a kenés,ill. helyretevés végeztével ráüt a beteg /feneké/ro, és egészségére kívánja. Ennek eredetét, jelentőségét - összehasonlító ada­tok hij án -, nem ismerem. A "kiesés" és a "helyretevés" olyan gyakori betegség és gyógymód Orosházán, hogy arra kell gondolni, az elnevezés mögött nemcsak a ficamok, hanem rándulások, szallagszakadások, zuzódások, stb. is lehetnek. Megerősí­ti ezt a feltevésemet F.M. megjegyzése is;"Ha ki vét rándulva, vagy az erek meg voltak rándulva, azt megcsináltam" /220/. Belső betegségek: a./ /2Ő4-295/ magas vérnyomás, epe, csömör,da­ganat, turkelevény, vizibetegség, hideglelés, frász, elme- és idegbetegség, ebfing, zsébre, alkoholizmus. . / A magas vérnyomást primitiv, mechanisztikus szemlélettel /l. még: gyomor-malom, szembefutt üvegpor "eldarabolja" a hályogot/ úgy képzelik el, hogy fölös mennyiségű vér van a szervezetben /nőknél a havi vérzés elmara­dása miatt/, annek "el kell helyezkedni" valahol, hogy megszűnjék /Szeged­­környéki javasember ugyanilyen meggondolás alapján alacsony vérnyomás ellen "vérszaporitót" rendelt/, vagypedig el kell távolítani /piócával, köpölyö­­zéssel/. A 263. sz. adatból láthatjuk, hogy a népi orvoslás még a kórház­ban is folytatja "orozva kőtt" életét. A hideglelés népi gyógymódja a népi allopathia szép példája: a

Next

/
Thumbnails
Contents