Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)

Grynaeus Tamás: Népi orvoslás Orosházán

- 351 -"Csupa kopasz, olyan fényes, mint a görögdinnye" /K. A./. Ide sorolható még az ebag keletkezésének hiedelme /160/ is.

A savanyu káposzta készítése és használata /167/ számos jó vegytani, erjedéstani és kórtani megfigyelésre adott alkalmat.

b. Kelléa, gllva, pokolvar, támadás, guga, gyűlés, osomó, sü.1, /170-191/.Kóroktanilag nem választhatók élesen széjjel, gyógyításuk is sokszor hasonló. Legfőbb közös vonásuk, hogy mindegyik elváltozásban "osunyaság" van, amit onnan el kell távolítani /kitisztítani, kiszittatni, kifakasztani, felvágni és kinyomni/, hogy "ne oszoljon szét a testben" /188/.

A kelés gyógyítása a kóroknak megfelelően: tovább adni valakinek pénzdarab, kóficos edény, vagy-fllrösztőviz segítségével /170, 171/. /A megkerekités, a balkéz elhajítás és a keresztut mágikus jelentősége közismert/

A gyógymódok másik csoportja az, amikor a megbetegedés következményéti az "összegyülekezett" "osunyaság"-ot eltávolítják. Ennek legismertebb, legelterjedtebb gyógyszere a szappanos kovász /173/. A MTSz adatai szerint a kóflo szó jelentéseit kotyvalék, lisztpép, kovász, élesztő, a kóficol-é: kotyvaszt. A javas tehát szappanos kovászt készít, kotyvaszt; ezt a kófic-ot teszik a kelésre, gilvára, stb. így érthető az Orosházán "gyógyít", "kezel" értelemben használt "kóficol" ige is.

Igen valószínű, hogy a már "csúnyasággal" megszivakodott szappanos kovászt teszik be egy edénybe, s azzal együtt ki az útkereszteződésre /170/.

A kelésbe fűzött vastag oérnaszál /183/ látszólag - raoionális gyógymód! a gyulladt területről az izzadmány elvezetését szolgáló "drénezés". Orosházi adat ugyan nincsen rá, de környékbeli adatokból tudjuk, hogy ennek is vannak mágikus Jellegű megkötöttségei: a szálat keresztanyjától kapott, fekete selyemkendőből kell kihúzni, s két szálat keresztalakban befűzni, stb.

A guga /172/ és csomó /187/ édestestvérek. Történelmi múltjuk és pályafutásuk igen érdekes. Eredetileg valószínűleg mindkettő a pestis /az u.n. búbos pe3tis/ neve volt. Az előbbi a "gugahalál" betegség névben, az utóbbi családnevekben /Csomós, Csorna, stb. - V.ö. ezt a ragadványnevek eredetéről mondottakkal!/ maradt meg a korabeli iratokban. Azóta - a betegség kiveszvén - neve megmaradt /a szó, a nyelvi adat tehát túléli a fogalmat!/, s egy másik betegséghez kapcsolódott, sünit csak elősegített, hogy mindkettő fájdalmas bőralatti duzzanat/ok/kal jár.

Az /avas/ nyulháj közkedvelt, sok bajra használt gyógyszer. Nagy népszerűségének emlékét őrzi az ismert gyermekvigasztaló raondóka is: "Nyulháj, varjuháj, ha elmúlik majd nem fáj!".Ez egyben igen jó példa arra, hogy hajdani gyógyító eljárások, ma már sokszor gyerekjátékká, mondókáva züllött" formában találhatók csak meg /gondoljunk a "Gólya, gólya gilice" kezdetű gyermekjáték "sippal, dobbal, nádi hegedűvel"; vagy a "Dombon törik a

S