Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)
Nagy Anikó: Adatok az orosházi timáripar népraj zához x
- 284 -'Ha oinkleaessel f adták, még has ölni is lehetett rejts. 3-4 ilyen tökét találunk a műhelyben. Bgyiken a aessesett, aáslkon a osersett bőrOkét dolgozták ki. A ssőrtelenltés agy történt, hogy a töke egyik Tágét bakkal feltámasztották, másik végét 43 fokos ssOgben a felhős Tetették. A aessesett bőrt ssőrével fölfele terítették rá. Hogy a barkáé ráesőket ne eérteék aeg, több lekopasstott bőrt helyestek rá, illetve alá. A asőr növésével ellenkeső irányban tolták ssakassonként a megfelelően iveit kopásátőkést.Ha a asőr Jól fóliásait, könnyen ment, A ssáresföltöket asonben nehés volt eltávolítani. A lekopasstott bőröket a követkéső messesgödörbe helyesték kepasstott réasével lefele. Bs volt a dassaastő aeesesés, mely fellasltotta a rostokat és a bőrt eiaulékonnyá tette. Bbben a bőr hároa napig volt, aialatt egysser-kétsser megfordították. d./ Hasolás, vagy faragás A aegkopasstott bőrt as ástatőkádban egyenként hideg visben öblítették, A bőröket egymásra teregették, húsos fölökkel fölfele.A aéss osak a felületéről jött le. Bsután követkesett a bőrkikéssltés legfontosabb réssé a faragás, aellyeljas egyenetlen nyersbőrt egyenletessé tették. Ba valahol kikapkodták, ott a bőr tönkrement, ahol pedig goroaba volt, nea lehetett ssépen kidolgosai. A hasolást a háromlábú, tölgyfából késsitett faragóbakon faragókéssel végesték. A bakot falnak vetették és egyenként visasálával ráteritették a bőrt.A faragást a nyaktól a falfele kesdték.Addig forgácsolták, aig a bőr egyenletes vastagságot nea aatatott. A faragást osak nagyon éles, finoman lekössörölt kétélű, hajlított faragőkéssel lehet elvégesni. A jól kldöntött acéla kés 30-60 bőrt is klbir. A faragás ügyességet kívánt és a jő faragó keresett ember volt. As ügyes faragó egyenesen tolta lefelé a kést és hosssu szalagot hasitett. Felfelé nea volt ssabad husnl a kést. A faragás nehés munka volt, jó hasisaot és figyelmet követelt. A faragó faragáskösben időnként aegtapintotta a bőrt, hogy elég vastag-e? a./ ■ésstelenltés A bőr a faragóbakról a mozgatható hordóba került, ahol 30 fokos visben pác lé volt.Addig forgatták a hordót, óiig a bőr a dussadtságát el nea vesstette. A páoolóhordó rendszerint egy följdbesüllyesstett hordó, de volt földfeletti hordó is.Régen korpapácot. sőt aég régebben Kanéipácot használtak. A vizet forgatódesskával mozgatták és a viszel együtt a bőr is mozgásba jött.Legújabban földfeletti forgatható hordót használtak. As eljárás lényege az eIszappanosodo11 zsiradék /faggyú/ kioldása. A pácolás bőrfajtánként 3-4 óráig tartott.