Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)

Szabó Mihály: Kezes lótartás Orosházán

- 219 -mát elindultak, hogy szokj a az indítást. Utóbb már vezetni sem kellett, "amelyik jóra akart válni, ment magától is," néhány befogás után már "kies ló vót".

Napjában két-három alkalommal befogták, és addig hajtották, míg kifáradt. Először a tanya körül, a bejárón, később kimerészkedtek a dűlőre. Amikor megszokta a koosizörgést, jármüveket, behajtottak a városba. Megtörtént,hogy egy csöndes, tanulékony csikót egymagában fogtak be, és szép lassan, meg-megállva a földutakon megjárták Szénást is. "Küre nem mentünk, hanem a nyárluton poroszkáltunk."

Amikor már a csikóló jól indított, csak alkalomadtán fégték be. így mondták: "minden percben indit", "minden küllőre indit". Ezt a következőképpen állapították meg: a saroglyaláncoal kikötötték a hátsó kereket az egyik küllőnél; indítottak, majd hirtelen megálltai.Ez igy ment tevább küllőnként. Piacon másképp osinálták. Ketten ráálltak a hátsó kerekek talpára, s igyekeztek visszatartani a kocsit: igy is minden küllőre indítottak. S csak ezután vették meg a lovat. A rosszul indító lovon igyekeztek minél előbb túladni.

A csikólovat sokkal nehezebb ekébe betanít ami,mint kocsiba.Ugyanis nehéz a járás a szántóföldön, és rúd sincsen, auai irányítsa. Hármasbefogás esetén a borozda parton ment, hámfáját a hármas huzatóra akasztották. Ezen középütt volt egy állító.sünivel szabályozták a csikólóra eső szárnyat, hogy az ne húzzon nagyot. Kötőfékjét a lóvezető fogta, azzal irányította, s ha nagyon nekiindult, ostornyéllel az orrára koppintott. Összevettétésnél - hajszra szántásnál - a jobbkezes lóra - tüledre - fordultak. Ilyenkor a másik két ló húzta, a lóvezető pedig nyomta.Széjjel szántás - csára szántás - esetében balkézre - neldére - fordultak. A lóvezető maga felé húzta, a lovak pedig nyomták, taposták.

Ekébefogás előtt jól kifárasztották, igy szántás közben kevésbé ficánkolt, könnyebben betanult. Hégyssbofégésnél hátul ment két öreg ló, elől a csikóló a barázdában, mellette egy csöndes, nyugodt ló. Cslkóhámfát. másnéven láncos húzót, láncos klsafát alkalmaztak: igy nem húzott nagyot. Est a huzatólánora akasztották, mely az eketaliga vezérrudjától húzódott előre, és a hátsó lovak nyaklói tartották, hegy naérjen le a földre, füledre fordulásnál a lóvezető maga felé húzta, nőidére fordulásnál pedig eltolta magától.

Egyik-másik parasztember, hogy kimélje csikaját, csak hármasba, barázdapartra fogta.Úgy gondolta« hogy a szántáson járva megromlik a lába. r {Legtöbben mégis azt mondták:"ha jól tfllet. húsz éves korában sem romlik meg a lába". Egész nap be volt fogva, ha nem is húzott, de legalább megszokta a szántást. Ahogy erősödött, sor került a kettesbefogásra is. A barázdaparton mant, igy nem rántotta ki az ekét a barázdából. Állltós kettős kiaafára ve—