Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)

Szabó Mihály: Kezes lótartás Orosházán

- 217 -nálta.Főként a Tárosban nevelkedett csikókra kötőflkfejet tettek, az álladzóján lévő karikába fűzték a kötelet, amivel megkötötték. Tanyán ezt nem szerették, mert könnyes felakasztotta magát a csikó.

A kötelet elviselte, de hogy megkössék, azt nem. Rángatta a kötelet, hozakodott, sokszor még "seggre is üt". Az istállóban még hagyján, a nehezebb dolog az volt, ha az anyja ralié kötve nem akart menni. A fiaslovat a menetirány ezerint az ntpartra fogták, a csikó kötelét az istráng indulásánál levő hámtükarikába fűzték, olyan hosszúra hagyták, hogy se előre menni, se lemaradni ne tudjon.így nem keveredett a rúd alá, lábát nem csapta a küllő közé. Válo8Ztáslg szophatott is Így, utána rövidre kötötték. Ha nem akart menni, az ostornyél végével pöcögtették a hátulját, "menisre nógatták".

A csikót öt-hat hónapos korában választják el. Ilyen idős korban bem előnyös az anyjára a szopás, és ő is hozzászokott már a takarmányhoz. Kezdődtek az őszi munkák, nem volt idő a csikóval foglalkozni. Amelyik gazdának egy cslkaja volt, az bekötötte a jászol mellé, akinek több volt, az a csikóketrecbe zárta, vagy az akolba kicsapta. A csikóketrecet az istálló egyik végében kerítették el, megoldása hasonló az akoléhoz. lig idő nem jutott rá, nem veszkődtek a megkötésükkel. Szabadon mozogtak, de itatás előtt kötőféket tettek a nyakukba, s Így vezették a vályúhoz. Ezt úgy megszokták, hogy előre "dugták a fejűket" - nyújtották a nyakukat.

Ahogy több idő jut ott,megkísérelték jászolhoz kötni az addig szabadon járkáló csikókat.Nehéz dolog volt. A csikó kötőfékjét egy idős, csöndes ló nyakához kötötték. Az egyik ember vezette a lovat, a másik pedig a <makrancoskodó csikót megcsapkodta. Harmadik-negyedik alkalommal minden nógatás nélkül ment az öreg lóval befelé. A jászolhoz egy kötéllel kötötték olyan hosszúra, hogy le tudjon feküdni.Nem lehetett hosszabbra hagyni a kötelet, mert ahogy kapálódzott, csavargatta a fejét: belegabalyodott és meg is fulladhatott. A bekötést itatás után kísérelték meg. A bekötött csikókat hetenként kétszer kieresztették az akolba, szántáskor pedig kinn csatangoltak a földön. Egyik-másik parasztember megloncsolta - hosszú kötélen körbe jártatta a csikaját.

Éves korától a kocsi után kötötték, hogy szokja az utakat és a jármüveket. Kötelét befűzték a saroglyába, és a felső oldalkarikához rövidre kötötték. E megoldásnál gyakran a küllő közé csapta a lábát, s hogy est elkerüljék, inkább két kötéllel mindkét oldalkarikához erősítették. Egy ember a kocsiderékban ült, és ha a ősiké nagyon rászaladt - kiemelte a saroglyát - az orra elé tartott bottal visszariasatotta.

Másfél-kétéves korában a gazda elkezdte betanítani - szoktatni - a csikót. Akinek nagy szüksége volt rá, az bizony egy rossz hámot dobott a másféléves csikó nyakába, és lógósra fogta a kocsi elé. Ahol több csikó