Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)

Szabó Mihály: Kezes lótartás Orosházán

- 216

tűit, és elvitték födöztetni.

A flae lő egy hétig szabadén mozgott a ketreeben, majd Megkötötték: a kötőfik végére kölöncöt kötöttek - ez feszesen tartotta - vágj égj háromarasznyi lécet két végén kifnrtak, a kötőféket egyik lyukon befűzték, kötelét néhányszor körültekerték: a lécen, a másik lyukon klbusták és kunkfltlsse a rágófán lévő karikához kötötték. így a ősiké non akadt fel a kötőféken, nen is gabalyodott bele. Több abrakot, kevesebb szaladt adtak a lónak. A második hét végén befogták nehezebb igába is. Rossz időben, nagy hóba nen jártatták meg. Ahogy nőtt a ősiké, a kisfiáé lóból nagyflas ló. választás idejére félidős kanoa lett.

Egy hetes korában a kisesikó eszegetett, ^szálata a takarmánt”. Ylszkedett az Ínye, gyütt a foga. A ketrecben kis ládikát helyeztek el, beléje zabot, oukrot tettek, mellé kis csutak szénát kötöttek. Kellett néki adni, mert különben az anyja piszkát szagolgatta, beleaászott, beleevett. Később a konyhába is bejárt a cukorért.

Az ollóst kOvető napon simogatni kezdték; ne legyen csiklandós, kézhez szokjon. Vél késsel átfogták a nyakát, a másikkal végigslmogatták az oldalát, hasaalját, lába közét egész le a klekÓrádig. Később ugyanígy tettek szalmaesutakkal, kefével, egyúttal beoésgették: "macikém, macikéin, osina-oslna, nette-net”, oukrot is adtak neki. A lábát meg-megemelgették,hogy idővel majd föladja. így apránként hozzászokott a vele való foglalkozáshoz, nem rúgott, nem harapott, nem volt csiklandós, tűrte, hogy bánnyanak vele. Ezekre a tulajdonságokra nagy szükség volt a szoktatás folyamán.

Az első napokban nevet kapott valamilyen sajátságáról, testén lévő jelről, születési Idejéről vagy valami más után.Kancanevek: Csillag. Rózsa, Vánl. Kadvea. Tündér. Kesely. Szárcsa. Kacér. CaOpl, Puooos. Szellő. Kincsen. Madár. Remény. Bogár. Porc ás. Csődömé vek: Jozbak. Birtok. Vezér. Küzdő, Nóml: főként származásuk után.

A gyerekek különösen szeretik a kisosikót, mindig körülötte nyüzsögnek, becézgetik, simogatják, cukrot visznek neki. Hagyobbaoska korában kis hámot készítenek neki, és befogják vizhardá taligába.Gyakran fel is ülnek a hátára.A tanya környékével a csikó hamar megismerkedett, szántás idején a határral is. Szabadon járt-kelt, bóklászott, szaladgált. Anyja nyerítését meghallva nyihogva futott hozzá. Kölcsönösen örültek egymásnak - öszszedörgölték a pofájukat - szopott egyet, a megint útjára Indult. A városban nem lehetett szabadon, mindjárt közé ment az udvaron csoportosuló baromfinak: az itt nevelkedett csikó korán kötelet kapott a nyakára. Ennek a feltevése a következőképpen történt.

A gondozója megsimogatta, átölelte a nyakát, s a csikó számára megszokott mozdulat közben ráhelyezte a kötelet. Sások szopás közben csúsztatták a nyakára. Ritkán kellett segítség, szép szóval egy ember is megcsi-