Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)
Nagy Gyula: Aratás és hordás Orosházán
- 152 -A kaszálás megkezdése előtt a kaszás megfeni a kaszáját még akkor is, ha a kalapálás után meg is fente. A kasza nyelét a földre teszi, kissé balra dönti és a kaszakővel megfeni a kaszát. A fenésnek szabályos, ütemes mozdulatai vannak. Balkezével a kasza ormát fogja s a kaszakflvel a kasza hegye felé megcsinálja az első hnzást. Majd egy hirtelen mozdulattal átnyúl a másik oldalra. Ugyancsak a hegye fele egy ugy^olyan húzást oslnál.A harmadikat az első húzás derekánál kezdi s Így halad a hegyéig. Amikor a kő a túloldalon Jár, a kaszás ütemesen felemeli a négy ujját, hogy a kő meg ne üsse. Ujjal zárása előtt egy kissé megemeli kezét, miáltal a kasza egy kissé hátraosuszik, így halad a balkéz a hegyéig, illetőleg a hegyétől egy Jő arasznyira. Amikor végighalad a fenéssel, a kasza mindkét oldalán egyszer teljesen végighuzza a kaszakövet, hogy egyenletes legyen az éle. Végül megnézi, hogy az éle nincs-e föl- vagy leverve. Ha a kaszát jónak találja, beáll gazt vágni. Az első suhintás előtt egy pillanatra megáll. Belnéz az égre s az előtte állő gazra, majd megemeli a kalapját s régebben hangosan, újabban halkan, vagy magában mondja: »Uram Jézus segicos!" Ezután a jobbkezével a nagykaocsot, balkezével, a kiskaccsot fogva, jobblábbal előre lépve megcsinálja az első vágást.A kaszát Sgy kicsit meglöki jobbra, ügyel arra, hogy a kasza sarka a földet érje.Majd ránéz a gazra s kiméri, hogy mekkorát ád a kaszának. Jobbkeze nyújtott, balkezét a gyomra Iránt behajlitja, miközben törzse kissé előredől. Majd a törzse kb negyedfordulattal jobbra fordul. Egy pillanatra megáll s a karok-, derék- és Jobblábizom segítségével megcsinálja az első suhintást, A vágás alatt a törzs balra fordul. A Jobbkeze behajlitva a has iránt baloldalra kerül, míg a másik a kiskaccsot fogva kinyújtva hátra lendül, a kaszás fara Iránt. Ezért mondták a régiek a kezdő kaszásnak: "Akkor tuco jó kaszán!,ha úgy hátrarántod a kaszádat, hogy a kiskaocsa a seggedbe szalad." Ha Így csinálja a kaszás, akkor sohase hagy a marokverőnek a rend alatt kőcot, levágatlan szálat. A vágás alatt a takaró összegyűjti a levágott gazt és maga előtt tolja. A jó kaszás a suhintás után egy beidegzett mozdulattal meglöki a kaszát s ezáltal a takaró a levágott gazt a rendre tolja.így szép egyenes és a lábon álló gazra merőleges a levágott gabona. Ellenkező esetben ferde és kusza a rend. Az ilyen munka megnehezíti a marokverő dolgát. Aránytalan és nyúlt lesz a kéve, amely sem a keresztben, sem az asztagban nem áll jól. Rávágás esetén nem a tarlóra, hanem a lábon álló gazra dől a levágott gabona.Ha itt nem végzi el a kaszás az előbb említett lökőmozdulatot, akkor kusza lesz a rend, amint még nehezebb összeszedni, mint a levágásnál. Pusztaföldváron a rosszul összeszedett kévére azt mondják: "Úszik a kévéd!" A jó kaszás a töve felett kb 2 ujjnyira, egyenletesen vágja el a gazt.Régebben a kaszások büszkék voltak arra, hogy rendjüket nem lehet megolvasni a tarlón. A rossz kaszás hegyez, a kasza hegyével kaszál s ezért a