Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1961-1962)
Kiss István: Szinoptikus meteorobiológiai vizsgálatok növényi mikroszervezetek tömegprodukcióiban Orosháza környékén
- 84 -amint a távoli múltban a puszta közepén fekvő itatónál a kig gödrök zöld vizét vizsgálgatják,hogy a teljesen derült ég alatt is tájékozódjanak a következő napok időjárása felől. A következő esztendőben, 1931 nyarán, a tihanyi Biológiai Kutatóintézetben dolgoztam, Scherffel Aladár professzor mellett. Neki is elmondtam az időjárást "előrejelző" vizvirágzás történetét,s abbeli szándékomat, hogy a tömegprodukció és az időjárás ala! alása közötti összefüggést alaposabban is megvizsgálom. Ő, aki a hazai vizek és a Balaton növényi mikroorganizmusait mindenkinél jobban ismerte, nem nevetett ki, hanem tervemet nagyon helyeselte. A harmincas évek elején legalább tiz esetben észleltem az Euglena és Volvocales-félék tömegprodukcióit s meggyőződtem arról, hogy ez a jelenség valóban "időjós" természetű, illetve, hogy a "regula" eléggé jól "használható". Azt is tapasztalnom kellett azonban, hogy az emlitett összefüggés tanulmányozása nehéz, mert a vizv:‘rágzások kezdetét is pontosan kell ismerni. Kísérleti feltételek között, laboratóriumban, vizvirágzást nem lehetett előállítani, ezért csakis a természetbeni megfigyelésekre voltara utalva. Vizvirágzást sokat lehet észlelni a természetben, annál ritkább viszont a kezdetének az észlelése, hiszen a színeződés kezdetben alig látható. Az első beható elemzés4- éppen ezért csak 1936 nyarán végezhettem. Pusztaföldvár ugyanazon helyén ugyancsak édesapám hivta fel a figyelmemet arra, hogy a hat esztendővel korábban megfigyelt gödrök vize ismét színesedni kezd. Ez julius 19-én történt, amikor a fürdőző állatok zavarása ellenére is a déli órákban több helyen zöld volt a viz. Kb. délután négy órára pedig az egész vízfelület kizöldült. Az egyik vizvirágzást az Eudorinaelegans, a másikat pedig az Euglona viridis hozta létre. Ez alkalommal is egész napon át derült volt az időjárás, forrón sütött a nap, és különösen délután fülledt, "fullasztó" volt a levegő. A jelentős borulás ez alkalommal is éjszaka jött, s a zivatar ugyancsak hajnalban kezdődött. A nagynak mondható eső reggelig tartott. Az Euglena vizvirágzása viszonylag igen rövid volt, néhány nap múlva tönkrement. Az Eudorlna vizvirágzása azonban olykor "kiújult" s ezt egyfolytában kb. egy hónapon keresztül vizsgálhattam. Most már kétségtelenül megbizonyosodtam afelől, hogy a régi meteorobiológiai-jexlegü megfigyelésnek igen komoly természettudományos alapja van.Részletes feljegyzéseket készítettem a vizvirágzás változásairól és az időjárás menetéről. Ez utóbbit tőlem telhetőén kiértékeltem, s azt találtam, hogy az atmoszférikus hatások közül nem annyira a hőmérséklet vagy a légnyomás döntő szerepű,hanem inkább az időjárási helyzet, a ciklonális időszak, illetve a frontok járása az a tényező, amelynek itt valamilyen szerepe lehet. Éppen ezért az országos fórumhoz, a Magyar Meteorológiai Intézethez fordultam segítségért.Itt felkértem Aujeszky László professzort, hogy az általam végzett megfigyelések idő-