Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1961-1962)

Fancsovits György: Adatok Békés megye munkásmozgalmi történetéhez az ellenforradalom korszakában 1919-1923

- 67 -pánt, hogy az előirt havi fejadagból: "... a kiutalt lisztből csak 4 kiló adható ki fejenként. E miatt az ellátatlanok körében panasz hallható" /84/. Hivatalos kimutatás szerint 1922-ben Pitvaros községben 213 Ínséges földmunkás család van 918 családtaggal /85/. Erről a községről tudjuk, hogy földhatára igen kicsi. A pitvarosi mezei munkások régebben a bánáti határba Jártak a gazdákhoz mezei munkára és onnan hozták egész évi élelmiszerszükségletüket. A múlt évben /1921/ ettől a kereseti lehetőségtől teljesen elestek. Ilyen körülmény között a nekik eddig Juttatott hatósági litztmennyiség még arra sem volt elegendő, hogy az éhező családok nyomorát enyhítse. Pitvaros községnek,illetve elöljáróságnak a Magyarországi Tótajkuak M. Kir. Kormánybiztosához intézett Jelentésében olvashatjuk:"a munkáscsaládok nagyrésze a szó szoros értelmében éhezik" /86/. A nyomor okaira világosan reámutat a csorvási munkásság pana3zlevele is, amely nem egyedülálló Jelenség ebben a megyében és időben. Ezek a panaszlevelek sajátos formái a munkásság elégedetlenségének, tiltakozásának.

"Csorváson 200 család maradt aratás nélkül /1922/. Ezeknek sem kenyerük, sem fájok, sem ruhájuk nincs. A nyomor szaporán nő. A bajok szaporodnak még Jövőre is, mert az itteni nagy és közép birtokosok a földet vidékiekkel dolgoztatják s birtokaikat védikieknek adják felibe s harmadába s haszonbérbe. Sürgős és azonnali segítséget és intézkedést kérünk, hogy a helybeli uradalmi birtokok és a középbirtokok csorvási kisembereknek legyenek kiadva és nem kisgazdáknak vagy idegen községbelieknek, ne hozzanak a nyakunkra idegen munkásokat, ne adják ki az itteni birtokokat gazdag birtokosoknak hanem az egyeseknek akiknek nincs fölgye. Nem kell az elégületlenséget az szenvedést növelni, hanem csökkenteni munkaalkalmak és gyors intézkedéssel" /87/.Hasonló értelemben és egyszerű szavakkal tárják fel a békési aratómunkások nyomoruk igazi okait. Kérvényt szerkesztettek, amelyet a földművelésügyi minisztériumnak küldtek el és amelyben felpanaszolják, hogy a reájuk kényszeritett szerződés alapján végzik munkájukat gróf Wenckheim László és özv. Nádasdy Tamásné uradalmában. Mivel mást nem tehettek el kellett fogadniok az egyoldalú szerződést mert megfenyegették őket, ha nem állanak munkába akkor vidékről fog az uradalom munkásokat szerződtetni. Az uradalom 1922-ben a következő Járandóságot fizette munkásainak: "tizenegyedik hányadrész úgy ősziből, mint tavasziból és minden élelmezés nélkül. Akkor, amikor mindannyian az éhhalállal küzdünk, akkor vonta meg tőlünk az élelmezést. Mi alázatosan kérjük a Miniszter máltóztassék odahatni, és rábírni munkaadónkat, hogy megkaphassuk az 1922 évre is azon munkabéreket és élelmezést, ami az 1921. évben volt" /88/. A szegény, nincstelen munkásságnak érdekei védelmében, igazának keresésében óriási kálváriát kellett bejárnia és az ut végén is üres kézzel távozott. Így Járt Pallus Pál nagyszénási gazdasági cseléd is, akit előzetes felmondás nélkül egyszerűen elbocsájtottak, minden indoklás nélkül: "Mivel én a szerződés felbontását nem