Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1961-1962)

Elek László: Orosháza társadalmi, müvelődésügyi viszonyai, szinházi élete az 1880-as években a helyi sajtó tükrében

Templom-kis utcai és Divald józsefné László Emma,majd ez utóbbi halála után Schertl Ida Gyöngy-utcai óvodája/,ezeknek azonban a község alig adott valamennyi anyagi támogatást.A kormányzat ugyan elóirta, hogy minden 10.000 lakosra egy-egy óvodát kell a községeknek állítaniuk, a a helyi újságok nem egyszer szót is emeltek az óvodák érdekében, szavuknak nem volt elég ereje, a képviselőtestület a kényelmesség álláspontjára helyezkedett/37/.Nem vállalta magára az óvó :ák fenntartási költségeit, igy azok tandija komoly öszszegre rúgott, s ezzel eleve kizárták a szegényeket az óvodákból.

A szegény gyermekek számára azzal a megokolással, hogy a községben "a szabályrendeletnek teljesen megfelelő" két magánóvoda működik már, - a képviselőtestület "a helyi viszonyok teljes ismeretével bírván", s tudva azt, "hogy olyan szegények, kiknek leginkább szüksége volna arra, hogy gyermekeiket ilyen intézetbe adják, azokat nem fogják küldeni", azt határozta el 1886.augusztus 18-án, hogy a szabályrendelet intenciójának leginkább megfelelő megoldást választja, s a község két részében a következő évre két menházat állit fel, s azokat célszerűen be is rendezi. E költségekre 500 forintot irányzott elő, noha az óvodák évi házbére egyenként 200- 200 forintot tett ki.

Nem sikerült megalapozni a kórházat sem, pedig 1887-ben már e téren is mutatkoztak biztató jelek /38/. A községi képviselőtestület a regálépótlékból bejött 17.000 Pt-ot fel is ajánlotta községi kórház építésére és ezt közadakozás utján tovább óhajtotta növelni. A mozgalom azonban sajnálatosan alábbhagyott, s nem sokkal később ki is aludt az alig-alig fellobbant emberiesség lángja.

A szomszédos nagyobb községekben, városokban mindenütt törekedtek már arra is, hogy a lakosságot egészséges, ártézi vizzel lássák el / Hódmezővásárhelyen ekkor adott Nagy András János 30.000 forintot ártézi kút fúrására/, nálunk ez is csak vágyálom maradt, olyan kívánság, mely süket fülekre talált még ekkor, akár az árváház, a tisztességes, korszerű községháza, a szinház, a nyári szinkör, dalkör, "tornahelyiség'* ügye. Még Gyopárosfíirdő sem érdekelte a képviselőtestületi tagokat, pedig ide messze vidékről eljöttek a gyógyulni vágyók, s elvitték magukkal a tó gyógyerejü vizének jó hirét.

Jogos döbbenettel gondolunk ma már arra a kijelentésre, melyet pl. az egyik képviselőtestületi tag tett /nevét nem közölték a lapok/, ki valószínűleg nemcsak saját véleményének adott kifejezést, hogy miért szükséges Gyopáros fejlesztése, mikor az csak pénzt emésztő, felesleges befektetés. Ő maga egyszer fürdött csak életében: amikor a bába megfürdette, m^gis megvan s nem is akármilyen ember. A fürdő szükségességéről kellően meg nem győződött vezetőségi tagok nem is áldoztak semmit Gyopárosra.hol a képviselőtestület vaskalaposoága miatt szinte nomád életet éltek a gyógyulásra varo betegek. De adjuk át a szót a "Gyopáros" cimü cikk irój nak, ki igen szemlé-