Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1961-1962)
Elek László: Orosháza társadalmi, müvelődésügyi viszonyai, szinházi élete az 1880-as években a helyi sajtó tükrében
- 14 letea képet festett a fürdőről és környékéről 1885. május 3-án. "A tó partja nyári időben egy táborhely. A szegényebb sorsú nép leüti sátorfáj át,reá húz egy ponyvát, s kész a hajlék, ettől közelben a földbe vájt katlan terpeszkedik. Egy kis bogrács, egynéhány fakanál,guczi képezi a konyhai eszközöket szalonna, tojás, liszt, paszuly, krumpli, kása az éléskamrát. Az előkelőbb fürdői vendégek számára szükséges éji szállásokról egy jóravaló, becsületes keresztény ember, Simon gondoskodik; csakhogy ezen deszka fülkék, szállások a szó teljes értelmében csakis szükséget pótolnak, és semmi kényelmet nem nyújtanak a vendégeknek, mert az ilyen deszka fülkék a nap sugaraitól anynyira átmelegednek, hogy abban napközben lehetetlenség pihenni és heverészni. Annyit azonban meg kell vallani, hogy a vendéglős jutányos áru jó frissítőkkel és ételekkel szolgál”. "A tavon a község csináltatott vagy 12 vetkező fabódét, ámde ennyi nagyon kevésnek bizonyult, mert ha a vendégek száma nagyon sok, úgy alig lehet hosszú várakozás után sem vetkező helyre 3zert tenni. 3izony, az sem valami hízelgő a gyöngéd nőnemre, midőn a szomszéd kajütekből lármás férfiak trágár adomáit kell hallaniok". Maga a Hódmezővásárhely cimü újság /39/ is mélyen elitélte a község vezetőinek tehetetlenségét, közönyösségét. Méltán rója meg őket: "Gyopárostónak ez idén is megvan a maga közönsége. Messze vidékről rándulnak ez ocsmány helyre az úri osztályokból éppúgy, mint a legalsóbb néposztályból. A múlt évben állítottak már fel a tó partján vendéglőt, s nehány szobát, ezok azonban a legkevésbé sem pótolják a lakásban mutatkozó hiányt, így aztán a tó vizét használó betegek most is a szomszédos falvak viskóiban kénytelenek meghúzni magukat, hol azonban a legkényelmetlenebb helyzetben vannak”. Látva a gazdag osztályhoz tartozó képviselőtestületi tagok, községi vezetők közönyösségét, nemtörődömségét, önáltató "emberismeretét", nem csodálkozhatunk azon, hogy a község lakói olvágytak innen vagy a helyzetbe bele nem törődve a forradalmi megoldás útját választották.A szegények és gazdagok világa közötti óriási távolság, az egyre súlyosodé gazdasági helyzet, amelybe a szegény, földhözragadt zsellérek a tőkeakkumuláció, a földbii'tok egyre kevesebb kézbe kerülésével jutottak, már előre vetiui az agrárszocialisták 1891. május 1—i véres tüntetésének, jogo3 követeléseinek árnyékát. Nem lehet azt mondanunk, hogy senki sem látta meg a kiáltó nyomort. Meglátták azt nemcsak a tanitók, hanem a község egyéb józanul gondolkozó tagjai is. Látták, csak nem érezték, hogy kötelességük is van a szegényekkel szemben. A Közegészségügyi Bizottság például megdöbbentő tényékét allapitott meg a nép nyomoráról /40/, orvoslásra azonban egyaltalaoan nem gondolt.Megelégedett annyival, hogy leszögezte: a gyermekhalandóság oka elsősorban a talajvízben, az egészségtelen lakásviszonyokban keresendő.Gyakori jelenség, hogy egy szobában 2-3-4 család is lakik, nemegyszor együtt feküsznek halót-
