Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1961-1962)

Nagy Gyula: A gabona nyomtatása Orosházán

- 15o -tat<5 s milyen erőaek voltak az emberek. A szúrás után a rudasfán levő gazt a vontatótól. Ez úgy történt, hogy az egyik jobbra, s a másik balra haladva csavarta a vontatót mindaddig, amig el nem szakadt. Az elszakított részt azután az ágyazóhoz vitték.

Az ágyazó a szérűnek azon a szélén kezdte az ágyást, amerről fújt a szél, vagy a szél fújása várható volt. Ezért később a szaggatásnál, vagy a fordításnál a szél nem hordta rájuk a port. A szélirányt azonban itt sem vette mindenki figyelembe. Az agyár t - akárcsak a kévés gaznál - a szérű szélétől kb 2 ra-el beljebb kezdték. Az ágyazó a gazt vellahegyenkint rakta. Arra törekedett, hogy a feje fölül legyen. A villahegyeket kissé döntve helyezte el úgy, hogy a fejük az előző villahegy fejei mellé kerüljenek. Az ágyazó jobbra-balra ágyazott. A közepét hajtották előre, hogy kerekedjen az ágyás.

A vontató szaggatása és a gaznak a szérüpartról az ágyazó kezeügyébe hordása igen próbára tette az emberek erejét. De az ágyazónak is sietnie kellett, hogy azt behányja,amit a gazhordók odahordtak. Az, aki embersorban érezte magát inkább megszakadt, de nem hagyta magát.

A pusztán a vontatóból villahegyenként szedték ki a palásztás gazt. Egyesek ökrökkel huzatták a vontatót az ágyásba, s fordulás közben felborították - de ezt duhaj munkának tartották.

Az ágyazónak tapasztaltabbnak kellett lenni, mint a gazhordóknak, mert ha az ágyazó a gazt jól fektette.akkor jobban haladt az ágyás. A szaggatás és a fordítás is könnyebb volt. Ellenkező esetben azt mondták: " Nem halad ez az ágyás!"

A szérüpartot beágyazás után nagygereblyével felgereblyézték. A kaparékot az ágyasra dobták. Utána az ágyást nyirfasöprüvel körülcsapták. "Csabd körül az ágyást" - mondták./Ez azt is jelentette, hogy a söprést sietve végezze el./

Az ágyáson ingben, bőgatyában, később szükgatyában dolgoztak.Pejükre cserénykalapot tettek. Mezítláb voltak, mert a lábbeli csúszott az ágyason.

2./ Járatást /"Most járattyuk!"/

Az ágyazás után a lovakat kettesével összekötötték. A páratlan lovat az utolsó párhoz kötötték. A pusztán a páratlan ló viszont elől ment.Az erősebb lovak kerültek előre. A párban az erősebbet kivül kötötték. Ugyanis az többet járt. A külső ló kötőfékjét a belső nyakára tettek. A belső lovak kötőfékszárait pedig összekötötték.Ha rövidelték, kitoldták. Régebben nyűggel toldták ki. Azon jobb fogás esett, mint a kötőfékszár hegyén. Sokszor húzta a ló a lóhajtót s nem vágta úgy a tenyerét.

Járatás közben a szalma a lovak patája fölött a szőrt lekoptatta, sőt gyakran ki is vérezte a lábát. Ezért egyesek rossz csizmaszárból készített bokavédőt kötöttek a lovak első lábaira. A bokavédőt ráborították a