Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán
66 . eredményeként nagyszámú agrárproletár és szegényparaszt zsúfolódik össze. Ennek megdöbbentő képét az Országos Levéltár egyik kimutatása a következőképpen tükrözi: Battonya:földdel rend.sz .3227 »munkás:4271»szolga:1070 Békés n n 2131 "1557 " 1236 Gyula »1 r?2776 " 6452 " 1479 Csaba H* í. TI1861 * 5124 " 1241 Szarvas n Tt2635 « 2588 " 983 /11V * A megye területének különböző pontjain lévő községek egységesen jellemző vonása az, hogy a mezőgazdasági munkásság lélekszáma magasabb, mint a földdel rendelkezők kategóriája. Ha viszont az ugyancsak agrárproletáriátus soraiba sorolható cselédeket és szolgákat is itt vesszük figyelembe, akkor meggyőződhetünk az agrárproletáriátus és szegényparasztság nagyfokú koncentráltságáról , Ez a munkásság verejtékezik a majorságok földjén, ahol általában a hármas vetésforgót alkalmazták. így a következő táblákat találjuk Mágócson: I0/ Az első esztendőben: 1./ ugar, 2./ őszi repce, 3./ őszi búza, 4./ kapás: répa vagy kukorica, 5./ kapás: rendszerint kukorica, ~6J tavaszi: árpa lucernával, 7-12 kaszáló, lucerna . II, / A második esztendőben a következő forgók találhatók: I,/ ugar, 2,$ Őszi repce, 3./ őszi búza, 4./ szegődményesek területe, 5,/ kapás, 6./ őszi-tavaszi gabona, 7./ magbükköny, III. / A harmadik esztendőben a következő a helyzet:
