Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán
56. leni harcban, versenyben licitálták túl egymást. Ezeken a bérleteken szemtermelés folyt. Nem találhatók adatok arra vonatkozólag, hogy itt ipari növények termelése folyt volna. Tény, hogy e vidék mezőgazdasági gyáripara csak ezután fejlődik ki, tehát ezen a vidéken nem volt nagy kelendősége az ipari növénynek. Ipari tőkés sem volt, aki kendert, lent vagy éppen cukorrépát termelt volna. Más kérdés azonban már az, hogy maga az uradalom a majorilag kezelt birtokrészeken már foglalkozott ezeknek a termelésével is. A tőkés bérletek tehát nagy jövedelmet jelentenek az uradalomnak. A bérlőt az vezeti a nagyobb öszszegek fizetésére, hogy hosszabb ideig tartó bérlethez juthat, és igy remélheti, hogy ő is megtalálja számítását. /95/ A kisparaszti bérletek és a tőkés bérletek mellett találhatunk középbérleteket is. Ezek rendszerint már olyan egyének vállalkozásai akik ilyen természetű bérletekkel akarják fenntartani régi, nagybirtokosi életformájukat. A nehéz gazdasági helyzetből való kijutás egyik módjának csekély tőkéjük ilyen módon való gyümölcsöztetését tekintették. Ilyenek voltak az uradalom területén Párdi Pál, aki 200 holdat bérelt 6 fr-os holdankénti áron, Szász János 400 ff ff ff ff Dubovszky Ferenc173 fi fi ff ff Foltényi 400 fi ff ff ff Ezek az egyének ilyen módon saját gazdaságukat akarják megerősíteni. /97/ Ha összevetjük ezeket a nagybérleteket az előzőkben tárgyalt kisparaszti bérletekkel, akkor észrevehet-
