Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán

51.

rasztság megerősödéséhez vezetett, nem segítette elő az agrárproletariátus kiemelkedését, mert az uradalom keresztülhúzta azokat a lehetőségeket, melyek fennáltak.

Ez a fejlődés sok tekintetben magyarázatot ad arra, hogy a XIX. 8z. II. felében éppen ezen a vidéken lobbannak fel a legelkeseredettebb parasztmozgalmak. A szegényparasztság megélhetésének egyik bázisa szűnt meg a kisbérietek felszámolása következtében.

A bérleti rendszer jelentőségét Tácsics Mihály is kiemelte, midőn 1870-ben választókerületében végzett körútjáról beszámolt. Ekkor már a parasztság, nem kapván másutt földet, a kincstári birtokokból akart bérletet biztosítani magának. Ezeket azonban elsősorban nagybérlőknek juttatták, arra való tekintettel, hogy nagyobb bért fizettek. így innen is kiszoritották a kisbérlőket. Táncsics helyesebbnek látta, ha ezeket a pusztákat községeknek adnák bérbe. Ennek szerinte az a következménye, ’’hogy kik most bizonytalan napszámból élnek, egyik pusztáról a másikra elszórtan közlekednek." /89/

A szegény és gazdagparasztság éles harcot vívott egymással a bérletek megszerzéséért. Táncsics is szól fent idézett beszámolójában a bérleti rendszer itteni jelentőségéről, utalva arra, milyen verseny folyik a bérletekért .

Az a tény, hogy a szegényparasztság kezében lévő bérleti területek egyre csökkennek, nem jelenti egyúttal a bérleti rendszer felszámolását is, hiszen a kisbérietekkel szemben megjelenik a vidéken a tőkés bérleti rendszer.

Sándor Pál müvében foglalkozik a tőkés bérletek kérdésével, rávilágítva azok szerepére a magyar mezőgazdaságban. /90/ Jelentőségük a Károlyi birtokon is