Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
Társas cséplés Orosházán
476. rakásánál a kazalhoz támasztották a szalmahordó-.járdát. Amikor az első toldást betetőzték, a kazalrakó a kazal tetejéről villájával megigazgatta a tetőrészt. Azután a földről a hosszúnyelü kazalozó-gereblyével nagyjából lekaparta a hulláját. Sokszor a gazda takarította körül a kazlat. így tett a "takaros" Koczka is, a bónumi homokbánya mellett. Mindig kaparászta a rakotmányt. Sima is volt, mint a fal. Innen kapta a megkülönböztető nevét. A II* toldást a gép felől kezdték. Ennek a feneke rendszerint rövidebb volt, mint az elsőé. A II. toldás teteje igy is olyan hosszú lett, mint az első toldás feneke. A II. toldás feneke 3-4 rudas szalmából állt. E- gyik végén sem gyűrtek. Amikor az első toldáshoz értek, a kazalrakó az összeérésnél beletaposta a szalmát, hogy a toldások között a kazal ne ázzon be. Az ügyes kazalrakó úgy rakta a kazlat, hogy a toldást nem igen lehetett meglátni. A II. toldást ugyanúgy tetézték, mint az elsőt. A III. toldás alapjának hosszúságát a gazda szabta meg. Ha kevés volt a szalma, akkor 1-2 rudassal kezdték. Úgy rakták, mint a II. toldást. Egyik végét sem gyűrték. A befejező végét igyekeztek függőlegesen rakni, de ritkán sikerült. Azonban nem volt olyan rézsútos, mint a toldások végei. Sokszor nem telt be a kazal. I- lyenkor vagy fél, vagy háromnegyed magasságig rakta fel a kazalrakó. Az is előfordult, hogy valamennyi szalma kimaradt. Amint a kazal elkészült, a kazal körül a szalmát villával összehúzták, s a végébe rakták, vagy rudasba gyűrték, s feladták a kazalra. Utána a rudashordók nagygereblyével összegereblyélték, s a kazal végéhez dúrták. Legtöbb helyen a betetőzés után a kazal két végét nagykötéllel lekötötték. Átvetették a kötelet a kazlon.
