Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
Társas cséplés Orosházán
i w. * rúd két végét a karjára vette. Amikor egy mázsáláa kész volt, az egyik pár rudashordó rendszerint zsákolni ment. A mázsánál a kocsira rakták a lemért zsákokat. Néha még a tanyába is bementek,. Leszedték a zsákokat, s a fiókokba öntötték. Ezalatt egy pár rudashordó vitte a rudast. E- zeknek bizony szaporán kellett mozogniok. A zsákolok elszívtak egy cigarettát, s egy kicsit fújtak is. Azután visszamentek. A rudashordás nehéz munka volt. Ezért a fiatalok, az erősek hordták a rudast. A port sokszor elkerülték, mert nem egy helyen dolgoztak. Néha egy kicsit pihentek, különösen, ha kaparékoltak, vagy fenékből dolgoztak. Ilyenkor vagy a lányokat cincározták, vagy birkóztak egymással . A szalmakazal helyét a gazda mutatta meg. Már az asztagot úgy rakta,, hogy a szalmát 30-40 méternél ne kell jen messzebb hordani. A kazlat általában fasor mellé rakták, hogy az védje a széltől. Leginkább É-D-i irányban húzódott. A kazal szélességét, hosszúságát a kazalrakó /I. t. 22/ szabta meg. Mindig a géptől távolabb eső toldást kezdték rakni. A kazalrakó általában 3 rudas szélességű feneket kezdett. A kazal kezdősarkához egy villahegy szalmát tett. Erről tudták a rudashordók, hogy a szalmát hova kell vinniök. A második rudast az első elé tették úgy, hogy fogják egymást. Ezt úgy érték el-, hogy a rudas lapos szélét rátették az első rudas szélére. Hat-hét rudast raktak igy egymás mellé. Azután kihagytak egy rudas szélességet, és a kazal legvégén kirakták a másik szélső sort. Azután vőgyeltek, vagyis a középső sort rakták ki. A vőlgyelés fogta össze a két szélső sort,. Völgyeléskor a kazalrakó a rudasra állt s úgy húzták ki alóla a rudasfát A kazalrakó pedig villáját a kazalba nyomta s rátámaszkod va egyet-kettőt lépett a rudas-szalmán. Ezzel lenyomta a
