Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
Társas cséplés Orosházán
4-65. gatták, megfordult, de akkor ia oldalt állt a cséplőszekrénynek. A viliáraszűrt kévét a kévevágónak dobta. Úgy forgatta a kévét, hogy kalásszal a kévevágó háta felé, közvetlenül az alsó lábszára mellé essen. Vigyázott arra, hogy a kévevágót a hozzádobott kéve bele ne lökje a dobba. Arra is ügyelt, hogy a kévevágó mellett mindig csak egy kéve legyen. Nem akkor dobott, amikor a kévevágó a kévéért nyúlt, hanem amikor már felvette. A kéveforgatás könnyebb, mint a kévehányás. Csak akkor volt nehéz, ha a por arra szállt. A helyét ugyanis nem hagyhatta el. Munkáját az is nehezítette, hogy nemigen lehetett megállni. A kévehányó és a kéveforgató váltották egymást. Amikor az etetők váltottak, akkor váltottak az asztagosok is. A középső toldást a cséplőszekrény magasságáig hányták le. Ezután a cséplő fara felőli részt kezdték, hogy ezzel is csökkentsék a tűzveszélyt, s a zsákolásra tágasabb helyet kapjanak. A kazán felőli végtoldást ugyanúgy kezdték meg, mint a középsőt. A kévehányó a megkezdett toldást a középső toldás meghagyott állására hányta le. A kéveforgató onnan dobálta a kévevágónak. Amikor a végtoldás alacsony lett, akkor is a középső toldás állására dobálták fel a kévéket. Ekkor már rendszerint két ember dolgozott a megalacsonyodott s megnagyobbodott fenéken. Mindketten a kévéket hányták. Feldobáskor a villa ágai befele, az asztag fele néztek. így könnyebben lecsúzott róla a kéve. Amikor a végtoldást feladogatták, a kibomlott, kiszakadozott kévéket villával összekaparták, s felvetették az állásra. Utána nagygereblyével összegereblyélték. Sok helyen a földre hullott szemet nyirfasöprüvel összesöpörték, s egy kosárba dobták. Feladták a cséplőre, s az etető a dobba öntötte.
