Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Társas cséplés Orosházán

Magukkal vitték a két - /II. t. 5/, vagy három-, ritkán négyágú vasvi 11 áljukat /II. t. 2/. Kezdéskor - ameddig az asztag magasabb,, mint a cséplőszekrény-, rendszerint csak két asztagos ment fel. A kéveforgató az etetővel egyirány ban s a kévehányó kissé távolabb állt« Addig, mig az asztag magasabb volt a cséplőszekrénynél, a lent maradt társukkal váltották egymást. Amikor az asztag alacsonyabb lett, mint a cséplőszekrény, mind a hárman az asztagon voltak.

Az asztagot rendszerint a középső,tódásnál kezdték. A ha.jázást kézzel bontották meg. A kévéket a kévehányó mellé dobták. A hajazás ledobása után villával hányták a kévéketr. A kévehányó a kéve közepén, a kötélre merőlegesen szúrt. A kévéket oldalról, a laposabbik oldala felől szúrta meg. Kissé felemelte, és a kéveforgatóhoz dobta. Nemigen nézte, hogyan repül a kéve, csak arra ügyelt, hogy a kéveforgató elé essen. A kéveforgatónak azonban könnyebb volt a dolga akkor, ha a kévéket úgy dobták, hogy nem kellett neki megforditani. A kévehányó arra törekedett, hogy a kéveforgató előtt állandóan 5-6 kéve feküdjön. Arra is vigyázott, hogy ne arra a kévére dobjon, amelyet a kéveforgató éppen tovább akart dobni« A gyakorlott kévehányó megkereste az asztag sorát, s sorjában szedte a kévéket. A kévehányás elég nehéz munka. Sokszor szélnek kellett dobni. Ha az asztag alacsonyabb, mint a cséplőszekrény, akkor meg felfele kellett hányni. Különösen akkor volt a munkájuk nehéz, amikor a cséplőszekrény melletti állást adogatták fel. Az állásban a kalászok összetörtek s az izzadt testükre hullottak.

A kéveforgató oldalt állt a cséplőszekrénynek. így az odadobott kévéket is láthatta, s azt is, hogy mikor dobjon a kévevágónak♦ Amikor az asztag másik végét adó-