Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán
dalommal van dolgunk, mégis feltehenünk meglehetősen kifejlődött bérleti rendszert. Kérdés, hogy mi lehet ennek az oka? Erre feleletet csak akkor adhatunk, ha tisztázzuk azt a körülményt,hogy a Károlyi birtokok alföldi uradalmaiban magában a bérleti rendszerben kettős megkülönböztetést kell tennünk időbelileg. Az első szakaszban, a kapitalista gazdálkodásra való átmenet idején jelentős kiterjedésű birtokrészeket bérel ki a parasztság. Ezeknek a bérleteknek kiterjedése részenként nem terjedelmes. A fejlődés második szakaszában pedig már tőkés bérletek lépnek előtérbe, amikor a parasztok bérleteinek száma jelentős mértékben csökken, és az arány a nagybérletek javára tolódik el. Az elmondottakból következik az is, hogy a bérletek között jellegükben is különbséget lehet tenni. A kisbérietek főleg az agrárproletárok, de még inkább egykét igaerővel rendelkező szegényp§raszti kézben voltak. A bérlők személye is állandóan változott, és igy nincsen arra példa, hogy egy család hosszabb ideig kezében tartott volna egy-egy földdarabot. a./ Kisparaszti bérletek E tekintetben is a bérleti formák sokféleségével találkozunk. Nem egy alkalommal ötödében vannak adva a földek. Ilyen esetben a földtulajdonos eszközeivel, igaerejével művelik meg a területet, maga az ötödös munkaerejét adja ehhez a munkához. Feltételezhető tehát az, hogy ilyen esetben a vidék igaerővel nem rendelkező parasztjai jutnak munkához. /7V Ennek a hasznositási formának is megvannak a jellegzetességei. Ezekre elsősorban
