Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Móra Ferenc levelezése a gyomai Kner-családdal

414

ez a kettős indoklás még nagyobb ritkasággá teszi, s nekem különösen kötelességemmé a lelkiismeretvizsgálatot.

Nos, hát meg kell vallanom őszintén, hogy én, akár mint iró* akár mint tudós félbenmaradt axistenda vagyok« Ma* amikor annyi kész exisztencia válik hajótörötté, mielőtt nagy áron megváltott jegyével hajóra szállhatott volna, a közös nyomorúság nem kérdezi senkitől, doktori oklevelén van-e a neve, vagy napszámos-nyugtán« De az én fiatalkoromban nagyon megszégyenitő bélyeg volt a "félbemaradt exisztencia", amelynek osztogatásában mindig volt gőg, de nem mindig volt igazság, mert azt legtöbbször nem kérdezték meg, hogy ki siklatta ki pályájából a darabban maradtat. Ezt nem a magam védelmére mondom, mert nekem nincs mentségem. Az én bűnöm az a hallatlan szomjúság volt és az a határt nem ismerő mohóság, amellyel nem tudtam egy kútnál megállapodni, hanem mindig másik után rohantam. A részletek Önöket untatnák, engem fárasztanának, és talán néhol megrikatnának, még a praeterita mala távlatából is. Valamit mégis el kell mondanom, amiben körülbelül az egész életem benne van. Már nagyobbacska diák voltam, hatodikos, hetedikes gimnazista, amikor a Pallas lexikon füzetekben megjelent. Ugyanakkor nekem már verseim jelentek meg az Uj Időkben, de azok nagyon fantáziátlan versek lehettek. Tudniillik nem volt annyi fantáziám, hogy olyan jövőt tudtam volna magamnak elképzelni, amelyben én egy lexikon tulajdonosa lehetnék. Szerencsére egy félegyházi hetilap szerkesztője, ma is élő öreg barátom, megkapta a kiadóvállalattól a füzeteket "szives ismertetés céljából." S mivel én alkalmazásban voltam a lapnál,- annyi minden megedz mostanában, hogy ezt is ki merem vallani: szini-kritikus voltam - honorárium;u."í' megkaptam a lexikon-füzeteket. A-tól Aranyig és Araphale-től Békalen-ig. Kern örök' tulajdonul, csak felvágásra és átolva-