Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Móra Ferenc levelezése a gyomai Kner-családdal

411.

Függelék Móra diszdoktori beszéde:

"Azt hiszem, mikor diszdoktorrá avatnak, két okból is illene megszólaltatnom a nemes pátosz mély búgású, méltóságos harangszavát. Először a magam érdekében jó volna azzal is leplezni azt az aránytalanságot, amelyet magam érzek legjobban az ünnepi óra jelentősége és a magam személyének jelentéktelensége közt. Másodszor, mert ősi tradiciók által megszentelt szertartáshoz, ezekhez a hagyományos ruhákhoz, ennek a teremnek egész hangulatához ez illenék.

Sajnos, az én lelkemnek se toronyszobája nincs, se a pátosz öregharangja nem található benne. Nem mondom, hogy nem is volt benne soha. Olyan fajnak a gyermeke vagyok, amelyet vasvesszős preceptor, a történelem nevelt pátoszra, s amely halottat siratni, hallelujázni és mennydörögni egyformán tud a pátosz bugásával. De lelkemből, mint annyiunkéból, akiket csöndes magyarokká tett a múlt és jövendő, az utolsó két évtized elrekvirálta a pátosz öregharangját. Az én lelkemnek csak apró csengetyüi maradtak, olyan kis tintinnabulumok, amilyeneket már évtizedekkel ezelőtt hallottak csilingelni a szegedi határ napos mezői és parlagjai. A legrégibbet, a római időkből valót, talán én találtam Alsótanyán, a Rivó-dülőben, kétezeréves sirocskában, amelyben porló gyermekcsontváz nyakában' patinásodott a bronz csengőcske. Rendeltetése nyil-