Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
Orosházi népmesék
365. monta az unokájánok: Ne hajgájj te, mer meglásd, erdőbül lessz/- a felesíged! Nagyot nevetett ezen a királyfi; osztán még jobban meghajgáto, mint azelőtt. Mikor má égiszén nagy legmy vét, a többek koszt éccer kiment az erdőbe sétáni. Ott vót mingyá a város alatt. Ahogy ott járkál föl s alá, meglát ám eggy nagyon szíp gyüvist: mingyá előveszi a bicskáját a zsebibú, levággyo; hát egy gyönyörüsíges szíp aranyhaju tündérkisasszony ugrik ám elő, osztán ászt mongya: Kirlek szípen szíp királyfi, aggy egy ital vizet. Akárhogy akarta véna, nem tudott eggy csöppet se anni, mer ü bizon nem vitt magávó, osztán ott közelibe se vót semmi.- Kirlek szípen szíp királyfi, aggyá gyorsan, mer különben mingyá meghalok! De mikor nem léheté'tt! A gyönyörüsíges szíp tündérlány é'ccér csak úgy étünik ám, mintha ott se lett vóna. Sajnáto nagyon a kirájfi, mer mi türis-tagadás, bizon mégakatt má az ü szeme is a szíp fehércseléden, no meg osztán nem is vót ám u ojjan nagyon rossz, mint amijennek monták. Máskor, mikor mé'gin ki akart menni az erdőbe, addig é’ggy lípist se tett, mig éggy mihókot tele nem tőtött jó kútvizzé. De bezzeg nem soká kereste most a vesszőket; amint eggyet valami csodást meglátott, biz u ászt mingyá léváktó. Hát megin kiugrik ám éggy szíp aranyhaju tündérkisasszony; ez még héccerte szebb vót anná a másikná. A kirájfinak is csak ek köllött. Ászt mongya osztán az az aranyhaju tündérkisasszony: KÍrlek szípen szíp kirájfi, aggy éggy ital vizet! Ere osztán ászt mongya a kirájfi: Hogyne annik
