Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Orosházi népmesék

360.

alma után ugratott. Most még csak fél öl hiányzott ,i.c0y lé nem kapta az aranyalmát. Mikor a testvirgyei hazagyüttek, mer azok mindennap ené'ntek, már akkor ü ngen a szemétdombon kerezsgét. Manna’nap az aranyruhábo őtőzködött, osztán az aranyiévá mént é. No ezzé má széréhcsésen átugorta a fenyőszálot, az aranyalmát is lékapta. Akkor osztán sietett haza. Az aranyalmát a sipkájáho tette, osztán mikor a testvirgyei hazagyiittek, ű már rigén a szemétdombon kerezsgét.

Jó van ám, de a király kerestette ám az aranyalmát. A városnak mindé'n kapuját becsukták, hogy senki só mehessen ki. A cselédek ippen az u házukhó értek, hogy

tt 1 }

ott is megnizzenek mindent; a két nagyobbik testvirt már kikutatták, de bizon náluk ippen úgy mint máshun, né'm talátok semmit. Ászt mongya az éggyik cseléd, ahogy megláttyó a szemétdombon a fébolondot: "Nizzük még ászt is, ki tuggya- mi lakik benne." Ászt mongya a két testvir: "Soh’se fároggyanak, anná úgy sincsen; iszén mindig a szemétdombon van." De azér előhitták.

Odamegy a fébolond minden köszönís nékül. "Ennye atta kölyke, nem tucc embérsiget?" ászt mongya az égygyik; osztán a sapkát kiütötte a fejibu. Több se köllött iszonytató nagy lármávó vittik a királyhó. Vót ott égy üveghintó, abba belefogták a réz, az ezüst, még az arany lovat, mer ezeket előhitta, hogy elhiggyék, hogy csakugyan ü vé'tte lé az almát; a hintóba a gyönyörű szip királykisasszonynyal beleüt, osztán bejárták az égisz várost. Egy pár nap múlva osztán nagy lakodalmat csaptak, most is ínek, ha még nem hátak.