Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
Orosházi népmesék
352. A tiz egy-testvér Hun vótp hun nem vöt, vót a világon eccer egy királyé Vöt annak a királynak egy felesige, akivé" nagyon jól ílt má aok esztendeig, Gyerekeik is vótak kilencen. De ippen azér haragudott meg a király. Mégmonta a felesi, ginek s hogyha a tizedik is gyerek lesz, megégeti ütet is, meg a gyereket is. Busát is a szé’gin királyné sokat. Sirt-ritt, könyörgött az urának, hogy ne legyen olyan kegyetlen. Nem írt semmit. Osztán» mer a királyné nagyon szerette a gyerekeit, hát mégmonta nekik, hogy:- Idea gyeré’keim, a dolog igy meg így áll ni. Azér ászt tanácsolom, hogy mennyetek ki ára a magos hegyre. Ha osztán fekete zászlót láttok a palotán, akkor mennyetek világgá, mer itthon apátok megöletne, ha nemzeti zászlót láttok, akkor gyüjetek vissza bátran, mer akkor lányom született. Jó van ám, de észt az eggyik szógálló kihágatta, osztán mikor a királynénak egy lányo született, a nemzeti zászló helyett egy feketít tett ki. A szegíny királyfiak még» mikor észt meglátták, busúni kesztek nagyon, mert az annyukat nagyon sajnáták. Hanem nem sokáig sajnákozhattak, mer é'ccérre fekete hollókká váltosztak, osztán a tengerekén is túl röpültek. A király, mikor megtutta, hogy mind a kilenc fia ébujdosott, nagyon ébusúta magát, Kedvire járt a felesíginek mindenbe... Azalatt a királlány is lassan-lassan főnevekedé'tt annyira, hogy tizenkilenc esztendős vót má. Eccer ászt kérdeszte az ídésannyátú, hogy vótake neki testvérgyei?
