Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán

34.

mételten jelentős összegekhez juttatta a közös pénztárt, és ezzel átsegítette azokon a pénzügyi nehézségeken a családot, mely ekkortájt jelentkezett a hazai nagybirtokosoknál. Nem szólva arról, hogy a bodontai erdőbirtokon kivül még egy 22,036 kh. kiterjedésű és megkezdetlen erdő is jelentős tőkét képviselt. /56/

Az emlitett erdők, üzemek gazdaságos kihasználása fokozta a család profitját, amit ez azután pénzüzletekbe fektetett azért, hogy ismét növelje a birtok jövedelmét .

Ez a tényező pedig jelentős előnyt biztosított az uradalomnak az e korban jelentkező hitel- és tőkehiány idején. A birtokosoknak az 50-es évek táján inditott akciója, melynek célja hitelintézetek alapítása lett volna, az osztrák tőkések ellenállásán megtört. így teljes egészében ki voltak téve az uzsorának. A nemesség nagy része eladósodott, birtokára jelzálogkölcsönt vett fel, ami azután legtöbbször vagyonának elvesztésére vezetett. A korabeli nagybirtokosság életének egyik jelentős vállalkozása a jelzálogüzlet volt. Addig, mig a gyengébb gazdasági erővel rendelkező birtokosok a jelzálogüzletek folytán az eladósodás útvesztőjébe kerültek, majd nem egyszer tönkrementek, addig a Károlyi család éppen a kezén lévő sokféle gazdasági objektum nyújtotta lehetőségeket a maga hasznára fordította olyanformában, hogy az uradalom is résztvett ezekben az üzletekben. /57/ Mégpedig oly módon, hogy maga ad a tönk szélén álló földbirtokosoknak kölcsönt, és zálogba veszi bizonyos időre annak egyes birtokrészeit. Ezek azután a zálogösszeg vissza nem fizetése esetén a Károlyiak kezébe mentek át.

Az eddigiek során volt alkalmunk látni a család