Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Orosházi népmesék

szarkafiszé'k, csakhogy melyik helyen, ászt már nem tu dom. Próbáljátok meg rajta, mit tuttok.

Mindnyájan nísztek, kutattak, de bizony éggyik se látta meg, csak az égvizsgáló.- No apám, én megtálátam, ahun van ni.- Ha té megtalätad, én bizony nem hagyom ott. Törik, szakad, annak az enyimnek köll lenni.

Észt a zsivány monta. Nem nyugodott addig, míg é nem lopta» Gyün ám hazafelé nagy bütykösen /kényesen/ ippen akkor, mikor a testvirgyei kinn vótak a ház előtt- Ha már így áll a dolog, azzá ugyan tovább nem gyüsz, mongya a vadász» Azzá puff, kilütte a kezibu, úgy, hogy a zsiványnak semmi baja se lett.- Dehát mit írtetek vele, mongyátok, most már ászt nekem köll megcsináni.

Ezt a szabó monta. Ezzé tüt, cérnát vett elő,

/

olyan szipen összevarta a fiszket, hogy meg se láccott rajta, hogy már éccé'r szillye vót lüve. Mégdicsírte az apja mindé'ggyiket vighetetlen nagyon.

Node e semmi. Nemsokára szitibe beszítik a városba, ahun laktak, hogy a király lányát elopták. Ászt igírte a király, aki megtuggya mondani, hogy hova vittík annak odaaggya a lányát, meg a fele birodalmát. A többek koszt a mi embereink is ementek szerencsét próbáni. Soká bolyongtak össze-vissza a világba, osztán már ippen haza akartak menni, hogy nem talaták, hát akkor láttya ám meg az égvizsgáló a királylányt egy rimisztő nagy sárkány ölibe. A sárkány meg égy nagy-nagy tenger közepibe vót.- Most már nincs egyéb tennivalónk, mongya a zsivány, minthogy égy hajót kericcsünk valahun, osztán