Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Orosházi népmesék

Mentek osztán a királyhó. Amint odamennek, kérdezi a király a lánytú, hogy mer-é vállalkozni.- Merek én folsiges uram.- No hogyha émígy előttem se fölötőzve, se levetkezve, né lígy se kocsin, sé' gyalog, mondom, hogyha így émígy előttem, akkor apádat eleresztem, tígedet meg felesigül vésziek.

A lány hazament apjávó együtt. Otthon osztán mingyá levetkőzött, osztán égy hálót vett magára. Ennek a hálónak a nígy sarkát odakötötte égy kocsi saroggyáhó. Nemsokára gyütt a király szip nigylovas hintón. Amint meglátta a lányt, mingyá a palotájába vitette, fölőtőztette a legszebb aranyos ruhába. Azelőtt is szip vót a lány, hát még ekkor. A király egisszen megszerette, mingyá meg is monta, hogy folesige lesz. Nemsokára osztán mégesküdtek, nagy lakodalmat csaptak. Most is inek, ha még nem hátak.

A négy testvér

Hun vót, hun ném vót, vót a világon eccér egy embernek nígy fia. Nagyon furcsa mestérsigük vót ezeknek; mert az első égvizsgáló, a második zsivány, a harmadik vadász, a negyedik meg szabó vót. Mikor má úgy féligmeddig főcsöpöröttek, émé’ntek világgá szeréncsét próbáni. De vót annyi eszük, hogy együtt marattak. Mikor mind mé'gtanúta má kiki a maga mestérsigit, hazafelé vettík az utat. Megmondták az apjuknak, hogy mi mindent láttak, tanútak, tapasztátak.- No majd meglátom, melyitek tanút legtöbbet, monta nekik az apjuk. Én tudom, hogy itt közelibe van égy