Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán

33.

területén jelentős számú mezőgazdasági munkásság élt, mely föld nélkül, legfeljebb némi házhellyel rendelkezett. Munkalehetőségei mérsékeltek, és az uradalomhoz kötöttek voltak. /Pl. Szénás, Sámson, stb./ Ez a körülmény fontos szerepet fog játszani az uradalom további életében is.

De ennek az elemzésnek során figyelemmel kell követni azt a tőkefejlődést is, mely az uradalomban végbe.ment.

Harmadszor pedig rá kell mutatni arra, hogy az alföldi birtokok gazdálkodása végeredményben nem független az egész Károlyi birtoktői. Annak másutt jelentkező adottságai, sajátosságai természetszerűleg kihatással lesznek az itteniekre. A kapitalista gazdálkodás kibontakozása során tehát számitásba kell venni a többi birtokrészt is, mert ezek biztosították azt, hogy a legkülönfélébb gazdálkodási ág együttes hatása következtében a Károlyi birtokok könnyebben átvészelték azokat a nehézségeket, melyek a dekonjunktúrás időkben annyira megviselték az ország és a gazdálkodás legkülönfélébb ágait alkalmazd gazdaságait.

A Károlyi uradalomnak több ipari üzeme, továbbá bányabirtoka is volt. Ezek főleg a debrői uradalomhoz tartoztak. Ezeknek az ingatlanoknak a megszerzését a család már 1839-ben megkezdte azzal, hogy az Ullmann és Haán cégtől megvette a parádi timsóbányát 9000 Ft-ért. /54/ Ugyancsak a debrői uradalom területén volt a Hagymás nevezetű timsófőző huta is. /55/ Jelentős jövedelmet hozott az említetten kivül még a család erdőbirtoka is. Párád és Bodonta környékén 13,838 kh. kiterjedésű erdőterület volt a Károlyiak kezében. Ennek kitermelése is-