Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
Orosházi népmesék
332, apám megeve, nénéeském caontocskámat összeszette, odvaa fába tette, A kisgyerek vót, aki azalatt kismadárrá változott áto Amint ezt meghallotta a kislány, kiment a kiminy alá, hát a több szébbné szebb pántlika úgy hullott az ölibe, hogy nagyon. Beszalatt a házba nagy örömmel, ászt mongya az apjának: Nini, idesapám, mit kaptam a kismadártúl. Mennyen ki, hátha magának is ád valamit. Az ember kiment. A kismadár amint meglátta, megint elkezdett dahúni: Anyám megöle, apám megeve, nénéeském csontocskámat összeszette, odvas fába tette; azzal egy szip pörge kalapot vetett le. Megörült az ember nagyon; beszalad a házba, ászt mongya a felesiginek: Menny ki te is annyuk, hátha ád valamit a kismadár. Kimegy az asszony. Amint megláttya a kismadár, ékezd danúni: Anyám megöle, apám mégéve, nénéeském csontocskámat összeszette, odvas fába tette, azzal egy nagy malomkövet hajtott az asszonyra, hogy az mingya szörnyethát. Másnap étemették. A kismadár asztán még sokat járt a házhó, mindig vitt valami ajándikot, hun éggyet, hun mást. Az é'mber, még a kislány még most is Inek, ha meg nem hátak. Ez a mese eddig vét, Kelemennek kedve vót, edd meg ami benne vót. Az ördög, a lány és a macska Éccér vót, hun nem vót, még az üveghegyeken is túl vót, vót a világon égy lány. Nem volt neki se apja, se anyja, igy hát égiszén egyedül ilt vóna, ha égy macskája nem lett vóna. De vót, igy hát nem ílt egyedül. Eccér megéhezett a lány jó meleg kalácsra; bizony amint gyütt a szombat, mingyá sütött. Jóízün falatozott, de a maca-
