Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Orosházi népmesék

333.

kárul egisszen megfeledkezett„ Odasompolyog a kismacska, ászt mongya:- Aggyá egy kis jó kalácsot!- Menny el te gyalázatép, nem szígyélléd magad?

Kém neked való a. Éntülem ne kunyorájj.

A macska esompolygott, de mer nagyon éhes vót,nemsokára megin kírt, de a lány nem adott ám neki. Naplemente után ugyancsak zörgetnek ám az ajtón eccer, osztán kiabál valaki: Nyizsd ki az ajtót te, mer ha nem nyitod, betöröm, téged mégis eviszlek.

Megijett a lány nagyon; nem tudott hová lenni.Sirva kiri a kismacskát: Cicurkám, macirkám, segiccs rajtam.

De a macska visszafelels Te se attá kalácsot, én se adok tanácsot.

Zörgettek osztán még nagyon sokáig, de az ajtót nem tutták betörni. Ezzel emut a dolog. Pár óra múlva megin zörgettek: Nyizsd ki az ajtót te, mer ha nem nyitod, betöröm, tigéd mégis eviszlek.

A lány most jj.ég jobban megijett talán, mint azelőtt. Sirva kiri a táskát- Cicurkám, macurkám, aggyá nekem jó tanácsot, adok osztán fris kalácsot.- Akkor nem attá kalácsot, most én nem adok tanácsot .

Vighetetlenü mégharagudott a lány a macskára. Nekiment, hogy megveri, de akkor az má elugrott. Nemsokára mé'gin zörgetett az ördög, mert hát az vót. Ez rigén megszerette a lányt. Olyan is vót ám az, hogy világra szóllott a stipsige. Még is lehetett ászt szeretni. Többször megkírte a lányt, de a mindig kosarat adott neki. Most azért gyütt, hogy a lányt erővé viszi el, ha nem akar szipszerivé mé'nni. Pár óra múlva megin zörgetett az ördög.