Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán
26. pusztát elfoglalták, a bérelt földek után a bérleti öszszegeket nem fizették, a királyi kisebb haszonvételeket, a bormérést a saját kezükbe vették. Tehát a feudális szolgáltatások teljes tagadása volt a céljuk. A nép a megyei rendelkezéseknek sem engedelmeskedett, sőt a helybeli nemzetőrség is a parasztság oldalára állt. A nép semmiféle megyei rendelkezésre sem akarta kiengedni kezéből Csákót, sőt Szénást is magukénak vallották az egyik népgyülésen a parasztok. E gyűlésnek az általános véleménye az volt, hogy "nem kell semmi úr, régente minden föld a népé volt, most is úgy kelletik lenni.” /48/ A földnélküli parasztság ki is jelentette, hogy Csákó birtokáért az utolsó csepp vérig küzdeni fog. Hosszú ideig hiába való volt a hatóság küzdelme, nem sikerült lecsillapítania az orosháziakat, és főleg nem sikerült visszajuttatni Csákót a földesúrnak. Az esztendő végén még mindig folyt a parasztság küzdelme, sőt újabb foglalásokra készült. A parasztság eme ellenállása földszerző törekvése vezet át az Oláh István féle mozgalomhoz. /49/ 1848 tavaszán ugyanis a Békés megyei parasztság jelentős küzdelmet folytatott a földért. Ezek a törekvések átnyúltak ugyanezen óv őszére is. A paraszti törekvések legégetőbb kérdése a legelőelkülönözés volt. De emellett még más törekvései is voltak, hiszen azoknak a földeknek, legelőknek megszerzésére törekedtek, melyek valaha a parasztok kezében voltak és a földesurak az idők folyamán saját majorságaikhoz csatolták, de ezen tulmenőleg olyan birtokok megszerzésére is törekedtek, melyekhez ilyen igényeik nem fűződtek. A Békés megyei parasztmozgalmak tehát ebben az időben a majorsági földek elfoglalásáért folytak. így
