Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán

23. A parasztok ilyfokú elszegényedése, proletarizáló­­dása biztosítja a munkaadó számára a szükséges bérmun­kást . Kérdés, melyek voltak azok a feltételek, melyeknek biztosítása ezt az elszegényedett parasztságot a letele­pedésre késztette? Arra vonatkozólag, hogy milyenek vol­tak az új munkaviszonyok, Gádoros-Bánfaiva lakosainak szerződése ad tájékoztatást. Az 1826-ban alapított falu a szentetornyai allodiális birtokon keletkezett, mely Rudnyánszky Sándor birtokához tartozott. 1826. szeptem­ber 29-én kötött szerződés szerint 40 házhelyet kitevő telep létrehozását tette lehetővé. Habár maga a község területe nem volt a Károlyi uradalom földjén, mégis az a körülmény, hogy lakosai orosháziak és szentesiek vol­tak, tehát a Károlyi birtokról vándoroltak ide, indokolt­tá teszi azt, hogy ezen szerződésen át vizsgáljuk meg az ilyen telepesközségek lakóinak életét. A letelepülő la­kosok mindegyike 1/2 holdnyi házhelynek való földet kap a földesúrtól, továbbá 1/2 hold legelőt és 1100 négy­szögölre terjedő un. láncföldet. Ennek fejében minden házhelytől számítva a lakosok évente 14 napot voltak kötelesek dolgozni az uradalom földjén. Abban az esetben, ha a lakosok szőlőt telepíte­nek, úgy abból kilencedet tartoznak fizetni. Kiegészíti ezeket a feltételeket az a lehetőség, hogy az új lako­sok az uradalom földjéből feles művelést vállalhattak. / 42/ A község lakosságának kiszolgáltatottsága tehát teljes volt, hiszen lekötelezte magát az uradalom föld­jén való munkára. Méginkább fokozta ezt, hogy munkát másutt nem is kaphatott a lakosság ebben az időben. Ha a jelzett feltételeket tartalmilag megfigyeljük, úgy T

Next

/
Thumbnails
Contents