Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán
22. A kimutatás elemzése következtében megáll api that <5 az, hogy Orosháza lakosságának túlnyomó része a szegényparasztsághoz tartozott. Ezek között pedig számbeli túlsúllyal vannak a földdel, igásállattal nem rendelkezők. Rá kell világítani továbbá még az 1-5 igásállattal rendelkezők nagy számára is, akik tehát még a szegényparasztok közé számíthatók. Ez a szociális helyzet sok tekintetben magyarázatot ad. arra, hogy az uradalmak ebben a korszakban könnyen találnak olyan parasztokat, akik szívesen vállalkoznak arra, hogy az uradalom árnyékában letelepedjenek, bizonyos juttatások ellenében. Ez a két oldalú fejlődés találkozik akkor, midőn az uradalom területén kialakulnak a béresfalvak. Ezeknek létrehozása az uradalom szempontjából előnyös azért, mert ellátták a birtokot mindig közellévő és felhasználható munkaerővel, másfelől pedig szerepe lehetett a paraszti elégedetlenség levezetésében is átmenetileg. A Károlyi uradalom 1818-ban alapitott Szénáson egy 200 telekből álló falut. De hasonló az eset Gádoros-Bánfalván is, melyet / más földbirtokos/ 1828-ban telepit le. Szénás esetében a lakosság száma az alapítástól kezdve a századfordulóig megtízszereződött. A munkaalkalmak száma viszont jelentősen csökkent, a később tárgyalandó okoknál fogva. Az igy letelepedett zsellérek semmiféleképpen nem tudtak földhözjutni. Még 1904-ben is az a helyzet, hogy Szénás lakosságának a háztelken kivül semmi földje nincsen, /40/ igy sem élelmét, sem pedig állatainak takarmányszükségletét nem tudja biztosítani. Mégcsak takarmánykert létesítésére sincsen lehetőség, mert az uradalom nem ad el a község lakosainak, pedig ez csak 4 holdnyi földterületet igényelne. /41/
