Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Az Orosháza-környéki szikes vizek mikrovegetációjának vizsgálata

243.

A felszaporodó mikroszervezetek a viztérben különbözőképpen helyezkedhetnek el, s ennek megfelelően a vizvirágzások szerkezete is változik. Az ún. planktogén és a neustogén jellegű vizvirágzások a leggyakoribbak.

E két főforma rendszerint összefüggött. Először a planktogén jellegű tömegprodukció jött létre, azaz a mikroszervezetek a vizben egyenletesen szóródtak széjjel, s a viz mélyebb rétegeit is színezték. Többnyire ez a vizvirágzás fiatal állapota. Az Euglena-félék és a Ghlamydomonas esetében ebből fejlődött ki a neustogén állapot, amelyet az jellemez, hogy a szervezetek valamilyen oknál fogva a viz felületére gyülekeznek, ott vékony réteget alkotnak, majd rendszerint a saját maguk által kiválasztott és a viz felületén összegyűlő egyéb kolloidális anyagokkal együtt vékony hártyába csapódnak, illetve záródnak. E hártya eleinte fénylő és rugalmas, később merevvé és törékennyé válik. Ez a jelenség a viz átszellőzése szempontjából nagyon kedvezőtlen, miért is a neuston-hártya kialakulása a vizi élet számára igen veszedelmes. Általában azonban azt kell mondanunk, hogy a vizvirágzás minden formája káros a vizi életre. Egy élesszemü gazdasági hivatalnok, Stäntzl de Cronfels már 1680-ban megállapítja a halászatról irt könyvében, hogy a halak nyári pusztulását az a jelenség idézi elő, amelyet a "hozzáértők vizvirágzásnak neveznek és annak is tartanák." A mikroszervezetek egyrészt a viz átszellőzését akadályozhatják meg /különösen neuston-formájukkal/, másrészt pedig a felszinrekerülő és magatehetetlenné váló szervezettömeg lassan pusztulni kezd, és a vizet bomlástermékeivel szennyezi. Az ilyen viz nemcsak halászatilag használhatatlan, hanem az ipari alkalmazást is részben vagy teljesen meggátolja.