Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

Az Orosháza-környéki szikes vizek mikrovegetációjának vizsgálata

228.

ti Fehértó, a szőkehalmi sós tavak, vagy Orosháza és Pusztaföldvár között az ún. Harangos-ér. Ezek közös eredetűek, s valamikor egymással többé-kevésbé összefüggésben is voltak. Ez az oka annak, hogy akárhol nyomjuk is kutató ásónkat az erek mentén levő magassági pontok talajába, pl. Gsorvás környékén a Dedenkő, vagy Pusztaföldvár határában a Harangos-ér Göbölyhajtó-úti szakasznál a Forrás-halom tetejébe, esetleg a gyopárosi és kakasszéki lankák oldalába, mindenütt egyformán jó, nagyszemű, sőt élesszemü, épitkezésre kiválóan alkalmas tiszta homokot kapunk. Mind-mind régi Maros-ágak, illetve ősfolyók hordalékai...

Az erek vízviszonyaiban nagymérvű és hirtelen változást hozott a Tisza szabályozása. Régente az erekbe a Tiszából is juthatott viz, a szabályozás után pedig még a talajvizek egy részét is a Tiszába vezették. A valamikori vizekkel fedett, vagy legalább is az év egy részében elárasztott területek igy tartósan kikerültek a vizből, s rajtuk a szikesedés folytonosan terjedt.

Az Orosháza-környéki szikeseket ’Sigmond /19/ szerint a hódmezővásárhelyi és mezőhegyesi szikesekkel hasonlíthatjuk leginkább össze. Jellemzőjük a kérgesoszlopos szerkezet és a só igen változó mennyisége. Szódatartalmuk többnyire csekély. ’Sigmond szerint az Orosházától délre, de hozzá legközelebb eső szikesek a legsósabbak. Az ún. Czinkus területén a sótartalom mennyisége 1-2 %-ot ér el. Az altalaj pedig édesvizi csigákat tartalmazd tavi agyag, amelyet ’Sigmond Békésmegye jó fekete földjei alatt is kb. 8-10 m. mélységben feltételezett. Szerinte az itteni szikesedés a Száraz-érnek, a Maros egykori ágának, valamint egyéb folyó- és állóvizmedrek vizből való kimaradásával magyarázható. Sós ki-