Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

A battonyai zendülők pere

206. fenyegetéssel éppúgy, mint a többi, ő is követelte, Ba­lázs Ferenc tanú igazolja, hogy a csendőröket bottal fe­nyegette Nagy Sándor tanú pedig, hogy ily szavakkal biz­tatta a tömeget: '’be kell menni a városházába, s agyon kell verni a szolgabirót." 13. Utrata Jánosné, szül. Szopek /Bubla/ Zsuzsanna be­ismeri, hogy midőn az asszonyok a hátsó kaput betörték, az udvarba ő is bement, és egy ott álló szekérnek vég­­rúdját minden czél nélkül kihúzván állitólag félretette, s habár a vizsgálat folyamán beismerte azt is, Károly Margittal együtt közös akarattal nyomták be a kaput, a végtárgyalás alatt ezen beösmerő vallomását visszavon­ta, és csak annyit ösmert be, hogy a többiekkel, külö­nösen Károly Margittal együtt ő is kiabálta: "Adják ki Hervayt, a hajfejüt." Bzenkivül Fleischmann Manó tanú igazolja, hogy vádlottnak már délelőtt 11 óra után kö­vet látott a kezében, s azon kérdésére, mit akar avval a kővel, akként válaszolt, "hogy vele hátba üssem." Juhász /Bubos/ örzse vádlott társa szerint szemérem sér­tő módon kiabálta: "Szeretném azt a hájfej üt a hasamra húzni." Farkas Mihály tanú vallomása szerint: "gyere ki pohos, szétszedjük a hajfejüt" szavakkal kiabált a szol­­gabiróra, "s adják ki a fehér zászlót és a rendeletet." 14. Johanyák György beismeri, hogy a kérdéses eset al­kalmával az eset színhelyén jelen volt, tagadja azon­ban, hogy a lázongásban bármi részt vett volna. Ezzel szemben Pakurár Demeter vádlott társa igazolja, hogy tőle hallotta, hogy a rendelet beérkezett volna, s hogy ő éppúgy kiabált, s verte be az ablakokat, mint a többi. Koczur Mari szemébe mondotta, hogy ő biztatta fel őket a kapu betörésére azzal, hogy "az asszonyoknak nincs törvényök," és hogy a kaput betörni ő maga is segitett, Wiczl János, Hambach Ernő, Szarlay Jenő, Boka István,

Next

/
Thumbnails
Contents