Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1959)
dr. Dénes György: Az orosházi földmunkások és szegényparasztok 1863. évi megmozdulása
82 (Az aláhúzott rész az eredeti felterjesztésben is alá van húzva! Egyébként e köz - leményben szereplő valamennyi levéltári aayagban látható aláhúzások és szövegkihúzások. illetve áthúzások az eredeti iratokban is így szerepelnek.) E kétségbeesett hangú levélből kicsendülő fenyegetés nem maradt hatástalan. A máskor oly kényelmes és garasoskodóan szűkmarkú Helytartótanács azonnal és soron kívül kiutal a megyének ínségenyhítő közmunkába százezer forintot és addig is míg az írásbeli utasítés kézhez ér. külön és nyomban személyesen szóban értesíti az Országos É - pitészeti Igazgatóság vezetőjét, hogy Békés megye számára azonnal megkezdhető közmunkát jelöljél ki. A nyomatékos intézkedés eredményeképp jóváhagyja az igazgatóság a szentes-orosházi országút földmunkáinak költség - vetését és szeptember 1-én már utasítást is ad a munkálatok haladéktalan megkezdésére.Az Országos Levéltár megőrizte az erről szóló levélváltást is: Magyar kir. helytartótanács 64919/1863 Az országos építészeti igazgatóságnak. Békés vármegyében az általános Ínség folytán beállván szüksége annak, hogy a rendesen munkabér után élő. most pedig azt merőben nélkülöző lakosság munkával mielébb láttassák el. a nevezett megyének száz ezer (: 100000: ) forint engedélyeztetik. Ezen összeg kellő hova fordításának meghatározására felhivatik az országos építészeti ígazgatóság. hogy Békés megyére vonatkozólag is a f. hó 19-én 64362. szám alatt kelt intéz - vény értelmében, ugyan azon hqtfridö alatt azonnal foganatosítható közmunkákat jelöljön Id. azok módozatait is meghatározván. Kelt 22. augusztus 863. (Eredeti fogalmazvány. Ceruzával űrt feljegyzés az előadóív szélén:) Ez iránt LtáfcnWftPt tegnap r.u. már értesítettem. Ribáry M.K. Országos Építészeti Igazgatóság 10.190. Sz. Nagyméltóságu rn.br. Helytartótanács! A Békés megyére nézve inségi építkezésül kijelölt Síénteg-Orosházi országos útvonal Csongrád-megye határszéle - és Orosháza közt eső részénél szükséglendő földmunkának. - a Gyulai állam mérnöb hivatal folyó évi Auguszt 29-én. 321 sz. alatt kelt s itten eredetiben csatolt jelentésével beküldött megközelítő költségvetése......... számvevőileg összesen 27499 for. 91 bra helyesbittetett. -A munka azonnali foganatba vétele a f. évi Augusztus hó 24-én. 65653 sz. a. kelt magas «..rendelet folytán - ezen országos épít. igazgatóság által f. évi September hó 1-én 10.012 sz. a. badott utasítása által megindittatott. - s ennek miképeni teljesítéséről a Gyulai mérnöb hivataltól jelentés legközelebb váratik. -Kelt Budán 1863-ik évi September 12-én , c .. Liedemann Emil