Dánielisz Endre: A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása (Békéscsaba, 2006)

Azonban a szakmáját szerető, az alkotás örömét átérző kézműves nem egykönnyen nyugszik bele a vesztésbe, különösen nem az olyan tevékeny ember, mint D. E. II. Évtized múltán az őt alkalmazó Helyiipari Vállalat 68 éves alkalmazottjának kezébe adta a lezárt munkakönyvet. Valójában nem vonult nyugdíjba. A kiöregedett benzinmotort már rég eladta, s így az egykor nélkülözések árán beszerzett két gépet már nem használhatta. De megmaradt a krakszni, a fésűsök faragószéke, s az apjától örökölt kéziszerszámok. Beült a „műhelybe", és 85 éves koráig fűrészelte a fogakat, csiszolta, fényesítette a portékát, éppen úgy, amint elődei tették. Vevői is akadtak. Azok, akik még emlékeztek a tartós szarufésűkre, s a családosok, akik szükségesnek ítélték „megsűrűzni" gyermekük haját. Amikor az érdeklődőkből is kikopott, a menyeit látta el a különös gonddal készített fésűkkel, cipőhúzókkal, haj- és ruhadíszekkel. Utolsó éveiben vitrintárgyakat s az unokának játékokat lombfűrészelt. A közismert latin szólás parafrazált változata teljesen illett reá: „dum spirabat, semper laborabat", azaz: amíg élt, állandóan dolgozott. A TERMÉKEK ÉRTÉKESÍTÉSE Egy kisiparoscsalád három nemzedékének életútját e proverbiummal le is zárhatnánk. Megismerkedhettünk a fésűkészítés hosszadalmas munkamenetével, kezdve a csupán izomerővel végzett fázisoktól a részbeni gépesítésig. Ám tudatosan hallgattam az így előállított termékek értékesítéséről, a vásározásról, hogy befejezésül erre is sort keríthessek. Iparostársaihoz hasonlóan a csabai, majd a szalontai fésűs egy személyben volt termelő és elárusító.

67 D. E. I. és D. E. II. heti munkaidejének csupán 37%-át tölthette műhelyében. A napok 40%-át a helybeli és egy-(két) környékbeli heti A figyelemmel kísért dolgozatok a szarufésű-készítés időszerűtlenné válásáról, kihalásáról csak röviden szólnak; az értékesítés, vásározás körülményeire pedig ki sem térnek.