Dánielisz Endre: A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása (Békéscsaba, 2006)

piacon, valamint az évente négy alkalommal 10-12 községben tartott nagyvásáron múlatta (55. kép). Mindezekhez hozzáadódtak a nyersanyagbeszerzés és szállítás gondjai, a ház körüli teendők. Az esztendő 365 napját - számokkal kifejezve - így hasznosították: - árutermelő munka 134 nap; - az áru értékesítése 144 nap; - háztartás, kert 21 nap; - pihenés, szórakozás 56 nap; - állami, társadalmi, nagycsaládi kötelezettségek 10 nap. Nagyapám a 19. század végén szerveződő manufaktúrával csak úgy vehette föl a versenyt, ha munkaidejét a kimerülés határáig növelte. Fiának legmaradandóbb emléke, hogy a mama és a lányok még a meleg ágyban szenderegtek, de a tata már a krakszniban ült, és fűrészelte a fésűfogakat. A késő este ugyanott találta: tíz óráig eldolgozgatott a petróleumlámpa mellett. Alapelve volt: ahány fésűt reggel munkába fog, azt félbe nem hagyja, hanem glancolva, kifényezve teszi felesége elé a szobaasztalra. Ez átlag 48-50 fancnit vagy dupla sorú sűrűfésűt jelentett. A többi iparoshoz hasonlóan a Danieliszek is maguk ajánlgatták termékeiket a sátoruk előtt ácsorgóknak. D. E. I. viszonteladóknak nem dolgozott. Ehelyett portékáját távoli településekre is igyekezett eljuttatni, főleg olyan községekbe, mezővárosokba, amelyeket más fésűsök nem kerestek föl. Két hetipiacon folyamatosan jelen volt: Nagyszalontán (56. kép) és a tőle 20 km-re, nyugatra fekvő Sarkadon. Ez utóbbi helységbe a fiatal feleség vonaton jutott el egy kis méretű faládába szorított áruval. A sátrat egy ottani ismerősnél tartották. Erre a besegítésre mindenképpen szükség volt, mert a férj nem vonhatott el két teljes napot a termelésből, viszont mindkét bevételre nagy szükségük volt. A kirakodóvásárok jogszokása olykor fura helyzetet teremtett. A sarkadi piacokat a gyulai és a békéscsabai fésűs is fölkereste, méghozzá mindketten rokonok, sőt idősebbek. El kellett dönte-