Dánielisz Endre: A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása (Békéscsaba, 2006)

E helyett - a családi kapcsolatoknak köszönhetően - elvállalta a körösrévi (Vadul Cri§ului) turista menedékház és a Zichy-barlang gondnokságát, ahova felesége és gyermekei is követték. Az új életkörülményeknek a harci cselekmények reánk törése vetett véget. Emberi településtől távol, az erdő kellős közepén mindannyiunk fizikai léte forgott veszélyben. Családunk a legközelebbi járásszékhelyre, Élesdre (Ale§d) költözött. De mi biztosította itteni megélhetésünket? A kényszerből elhagyott kisipar! D. E. II. Szalontáról elhozatta gépeit, legfontosabb szerszámait, és műhelyt rendezett be egy bérelt lakásban. És a gyári konkurencia? Váratlanul egycsapásra megszűnt. Az üzemeket belövések, bombatámadások érték, többet kiraboltak; az újrainduláshoz szükséges, nyugatról érkező alapanyagok forrásai elapadtak. Az embereknek viszont fésülködniük kellett. A háborúval együtt járó mostoha tisztálkodási körülmények kedveztek a parazitáknak. Sokan örvendtek a „tetűpuskát" készítő iparos feltűnésének. A kezdeti kereslet megnövekedett, aminek édesapám csak úgy tehetett eleget, hogy mindkét fiát munkába állította. Ekkor D. E. III. húszévesen - a családi hagyományokat folytatva - fésűssegédi munkakönyvet szerzett. Azonban a reánk szakadt politikai, gazdasági, társadalmi változások arra figyelmeztettek, hogy a kisipar 1945-1948 közötti feléledése hamarosan aléltságba, majd megsemmisülésbe csap át. A pártdiktatúra első ténykedése a bankok, bányák, gyárak államosítása (1948. június 15.) volt, amit gyorsított ütemben a kisiparosok tönkretétele, majd szövetkezetekbe tömörítése követett. Ez történt édesapámmal is, aki 1950-ben iparának beadására kényszerült. A hatodik x-hez közeledve napszámossá kellett lennie ahhoz, hogy családjának a betevő falatot megkeresse. D. E. III. viszont értelmiségi pályára váltott át: pedagógussá lett. így és ekkor halt ki a Danielisz család több nemzedékének hagyományos mestersége, a fésűsség.