Dánielisz Endre: A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása (Békéscsaba, 2006)

hajtogatta, hasonlóan a mákos-, dióstekercshez. Míg a következő darabokat slájfolta, ezek itt megszáradtak, de ún. tompa fényt kaptak. Hátra volt még a glancolás befejező fázisa. A fogakat ekkor is a száraz hegedűn huzigálták, utána klupniba szorították, hogy a táblája is megkapja az elbocsátó gondozást. A mester most nem szűrposztóval, hanem csupasz tenyerével dolgozott. Ecettel kente be, majd enyhén mészporba tenyerelt, és utána összefente, hogy mindkét kezére jusson. Markával s hüvelykujjával simította, dörzsölte a fésű tábláját, míg úgy nem ragyogott, mint a tiszta tükör.

50 Már csak flanelruhás letörlésre volt szükség ahhoz, hogy sikerélmény kíséretében dobozba rakja hosszas fáradozásának végeredményét. A NŐI KONTY DÍSZE Az ismertetett munkafázisokon, szám szerint huszonötönharmincon a kontyfésűnek is át kellett mennie. Sőt, a többihez képest még kettővel meg is pótolták. Mivel díszül is szolgált, felső táblájába mintákat karcoltak - ami által szebb és értékesebb lett -, a díszek közeit kifúrták (20-21. kép), majd lombfűrésszel kicifrazták, s végül a tarkó alakjához alkalmazva görbítették (22. kép). A D. E. I.-től reánk maradt jó száz évvel ezelőtti csabai papírminták nagy száma és népművészeti jellege egyaránt arra mutat, hogy a fésűsök leleményessége, szépségre való törekvése, művészi érzéke a kontyfésű készítésében csúcsosodott ki. Amint valamennyi használati tárgyunk alakja és szépsége a munkaeszközök fejlődésének és az ízlés változásának függvénye, úgy a kontyfésű létét, virágzását, majd kihalását a női hajviselet alakulása és a szeszélyes divat határozta meg. 50 A Bartha Károly megörökítette hajdúböszörményi Varga Lajos hasonló módon, tenyerével fényesítette, „kitenyerelte" a fésűk sima felületét (BARTHA 1929, 29. p.). A félegyházi és a miskolci e munkafázist egyszerűsítette (GAÁL 1978, 217. p.; FÜGEDI 1980, 279. p.), míg a hunyadi megelégedett a pucolás egyszerűbb, száraz eljárásával (FARAGÓ 1977, 123. p.).